Az Ariel Atom az egyik legizgalmasabb élményt nyújtó járgány, hiszen alig több mint hatszáz kilós tömegéhez 245-300 lóerős teljesítmény jár. Igazi őrületes játékszer! Ám a DDMWokrs szerint nem eléggé! Különben miért tuningolnának egy ilyen kihegyezett gépet. 


A 2,0 literes motort vették alapul, amibe nagy terhelésre méretezett dugattyúkat, hajtókarokat és komoly injektorokat szereltek. Átalakították kompresszort, hogy csatlakozhasson a motorhoz egy turbó is. Cserélték a intercoolert, illetve egy újabbat is beszereltek és egyedi kipufogón távoznak a gázok. 
A végeredmény 700, azaz hétszáz lóerő!
Vélhetően azért, hogy ne váljon azonnal önpusztítóvá a sofőr, a teljesítmény – akár menet közben is – három fokozatban kapcsolható, 450 és 575 lóerő is választható. Tekintve, hogy a DDM gépe nem sokat hízott, 657 kiló, brutális súly/lóerő arány alakul. 
Egyelőre nem közölték, hogy mire is képes a gép, de ha tudjuk, hogy az Atom limitált sorozatban gyártott 500 lóerős változata 2,5 másodperc alatt gyorsult százra és 280 km/óra feletti tempót ért el, akkor sejthetjük, hogy 700 lóerővel GYORS, NAGYON GYORS!
Azon kár aggódni, hogy a 350 LE/liter aránnyal rendelkező motor meddig bírja, a vezető valószínűleg hamarabb bevégzi, még az autóhoz tartozó speciális versenypályás vezetéstechnikai képzés ellenére is.