Miközben az elmúlt évben összesen 31 313 gépkocsit importáltak hazánkba, nagy mennyiségű használt autót vásároltak külföldről Magyarországon a határon túlról érkező autókereskedők – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.


A tavalyi év során 9851 gépkocsit vittek külföldre a vevők, amely összességében 7,9 milliárd forint bevételt jelentett az eladóknak. A legtöbb autót Szerbiába és Németországba vitték hazánkból.

Az előbbi ország kereskedői inkább az olcsóbb, és korosabb gépkocsikat preferálták, átlagosan a 300-500 ezer forintos autókat vittek a déli szomszédunkhoz. Németországból a 2 millió forint feletti kocsikat vásárolták, de előfordult 10 millió forint fölötti tranzakció is.

“A korábbi évek tapasztalataival megegyezően a nagyobb értékű, fiatal használt autókat továbbra is Nyugat-Európába viszik a külföldi vásárlók. Mint látható, a legnagyobb kereslet Németországban mutatkozik ezekre a gépjárművekre, ahová a határon túli kereskedők egy körben akár kamionnyi autót is szállítanak” – mondta el Horváth Zoltán, a Weltauto márkaigazgatója. “Az ilyen típusú gépkocsikra egyébként itthon is lenne érdeklődő, azonban a nyugati piacokról érkező vásárlók – biztosabb anyagi lehetőségeik miatt – gyorsabban hozzájutnak e modellekhez.”
 
Az elmúlt esztendőben a legnagyobb kereslet összességében az 1500-2500 cm3-es dízel autókra volt, e kategóriában vitték a legtöbb modellt (5401 db) külföldre. Kedveltnek számítottak a 1000-1500 cm3-es benzin, illetve benzingáz üzemű motorral szerelt kocsik is, amelyből 2075 db hagyta el az országot.

Az értékesítések során több távoli országba is volt regisztrált eladás, vásároltak Afganisztánból, Líbiából, Paraguayból, Malajziából, Angolából, vagy akár még Nigériából is. A legolcsóbb autókat ez utóbbi országból vásárolták (megközelítőleg, átlagosan 40 000 forint értékben), míg a legdrágábbnak számító, 30 millió forint értéket is meghaladó gépkocsikat Svájcban, és Luxemburgban helyezték újból forgalomba.

Forrás:Weltauto