A Chevrolet ötéves partneri megállapodást kötött a Premier League óriásával, a Manchester United csapattal, így a klub hivatalos autós partnere lesz. A piacok átalakulását azért jól jelzi, hogy egy amerikai autógyártó egy brit csapattal, Kínában jelenti be együttműködését.


A globális partnerség részleteit ma hozzák nyilvánosságra, a Sanghaji Tudományos és Műszaki Múzeumban, ahol a Chevrolet és a Manchester United képviselői, illetve különleges vendégek lesznek jelen.

Chevrolet bejelentése szerint a szponzoráció középpontjában a szurkolók állnak majd, vagyis a támogatás által az egyesület szurkolói az egész világról minden eddiginél közelebb kerülnek a játék élvezetéhez. A szurkolókból pedig nincs hiány:

“A Unitednek 659 millió szurkolója van szerte a világon, ezért a Chevrolet elkötelezettsége a labdarúgás iránt és a szándék, hogy saját rajongóit közelebb hozza klubunkhoz, nagyon izgalmas” – mondta Richard Arnold, a Manchester United kereskedelmi igazgatója. “Ez az első alkalom, hogy összefogunk egy amerikai autómárkával. Mivel az Egyesült Államokban nő a klub és az angol labdarúgás népszerűsége, reméljük, hogy az együttműködés révén bővülni fog a szurkolótáborunk az országban.”

Bár a fotó kedvéért Ryan Giggs, az MU ikonja a Chevrolet új középkategóriás szedánjával, egy Malibuval pózolt, azért valószínű, hogy a csapat háza táján a Corvette, Camaro, Suburban modellekből fog több feltűnni.

A Chevrolet autós-partneri megállapodása magában foglalja a Chevrolet China Cup létrehozását, a Manchester United 2012 Tour részeként.  A júliusban sorra kerülő kupa mérkőzései Sanghajban és egyéb kínai városokban lesznek. Ez a Chevrolet első globális labdarúgás-szponzorálása a márka 101 éves történetében, célja a szurkolók élményének fokozása.

További focis hír a Chevrolet-ről, hogy az amerikai autógyártó támogatja a One World Futbol Project-et, 1,5 millió szétrúghatatlan labda adományozásával a következő három évben. A fiatalokkal foglalkozó szervezet háború sújtotta övezetekben, menekülttáborokban, a katasztrófa sújtotta területeken oszt ki olyan labdákat, amelyek élettartama állítólag százszorosa a normál labdáknak, nem kell pumpálni és több defekt esetén sem enged le.

A One World Futbol Project iskoláknak, árvaházaknak és nonprofit szervezeteknek segít sporttal megoldani konfliktusokat, toleranciára nevelni és közösséget építeni. A támogatás összege nem ismert, de egy ilyen labda magán célra 25 dollárért, támogatásként 40 dollárért vehető meg. Azaz a Chevrolet mindenképpen óriási összeget költ el.