Egyre kevesebben keresnek használt autót, miközben húsz százalékkal többen hirdetik idén eladásra személyautójukat, mint egy évvel ezelőtt – derül ki a Hasznaltauto.hu elemzéséből

A gazdasági környezet általános állapota, az élet egyéb területein is növekvő kiadások eleve kedvezőtlenül érintik az autótulajdonosokat, azonban a hatást nagymértékben erősíti az a tény, hogy a fenntartási költségek jóval az infláció mértékén felül emelkedtek.

Lista a dráguló tételekről:

  •     2009 év végén még 2-essel kezdődött egy liter benzin ára, míg idén áprilisban már a 450 forintos szintet ostromolta az átlagár.
  •     Idéntől igazságosabb lett ugyan az átírási illeték, de a gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy 8 évesnél fiatalabb autók esetében többet kell fizetni.
  •     A néhány éve súlyadóból teljesítményadóvá alakult teher mértéke 2010-ben átlagosan 14 százalékkal emelkedett.
  •     Miközben az inflációt kissé meghaladó mértékben nőtt az autópályadíj, a négynapos matrica megszűnése további terhet jelentett az autópályát csak alkalomszerűen használók számára.
  •     A romló forintárfolyam a dráguló import alkatrészek árain keresztül a szervizköltségeket is érezhetően megemelte.
  •     Idén áprilisban életbe lépett az új szabálysértési törvény. Ennek értelmében jelentősen nőttek a kiszabható bírságok, a fix közlekedési bírságok bevezetése pedig már az elkövetés gyakoriságának, illetve a vétkes autós vagyoni helyzetének mérlegelését is kizárja a bírságolás során. Mivel az óvatos vezetők is könnyen belefuthatnak egy-egy kisebb kihágásba, mindez ezentúl számukra is alkalmanként több tízezres kiadást eredményezhet.

További kilátásba helyezett drágulások:

  •     Július elsejétől a személyautók műszaki vizsgájának díja 16 290 forintról 22 ezer forintra emelkedik.
  •     A biztosítási adó bevezetésével a casco-díjakra 15 százalékos pluszteher rakódik
  •     A főváros jelenleg még ismeretlen ütemezéssel és díjazással hamarosan bevezeti a köznyelvben dugódíjként ismert behajtási díjat.

Forrás: Használtauto.hu