A 2012-es Görög-rali vasárnapi programja

SS18 Aghii Theodoori 1 – 19,42km
SS19 New Pissia 1 – 11,37km
Szerviz Loutraki
SS20 Aghii Theodori 2 – 19,42km
SS21 New Pissia 2 – 11,37km
SS22 Power Stage  3,97km

Négy hosszabb és egy rövidke szakasz maradt a Görög-rali zárónapjára és a kérdés, vajon Petter Solberg ledolgozza-e tíz másodperces hátrányát a versenyben vezető Sebastien Loebbel szemben. A norvég úgy számolt, hogy szakaszonként két másodpercet kell hoznia. “Lehetséges, meg tudjuk csinálni. Persze nem lesz könnyű, de meg kell próbálnunk” – nyilatkozta a Ford versenyzője.  

Ám Solberg végül egyetlen másodperccel sem került közelebb az első helyhez, mert az első szakaszon lecsúszott az útról, és kitörte a Fiesta WRC bal hátsó kerekét. Game over.

Miután Loeb ellenfele mögött rajtolt, így pár perc múlva saját szemével láthatta, hogy kiesett a Ford pilótája, azaz már csak rajta múlik, hogy győz-e. Loeb önbizalmát jelzi, hogy nem vett vissza, nem kezdett spórolni. Az első szakaszon második idővel, a következőn leggyorsabbként zárt, pedig a második helyre előlépett csapattársa, Mikko Hirvonen kétpercnyire volt ekkor mögötte.


Az őrült száguldás azonban majdnem megbosszulta magát, miután a 20-as szakaszon defektet kapott. Az esetet azonban végül viszonylag jól megúszta, “csak” másfél percet veszített amikor megállt, hogy kicserélje bal hátsó kerekét, így is jelentős előnye maradt Hirvonennel szemben. Loeb az utolsó előtti szakaszon aztán rápihent a versenyt záró power stage-re. Nem hiába, ott is a leggyorsabb volt.

Nem kérdés, hogy Loeb megdolgozott a görögországi sikerért. A verseny elejétől gyilkos tempót diktált és szinte hibátlanul ment. A negyedik szakaszon állt az élre. Előbb Jari-Matti Latvalával csatázott másodpercekért, majd amikor a Ford versenyzője defektet kapott szombaton, Petter Solberg ellen folytatta.

Sebastien Loeb végül nemcsak a győzelmet és az azzal járó 25 pontot szerezte meg, de a power stage-en a legtöbb pluszpontot is, hármat. Ez már a 71. győzelme a francia versenyzőnek, fölénye idén sem kérdéses, ez a hatodik verseny, amelyek közül négyet nyert meg a nyolcszoros világbajnok. Immár 30 pont az előnye a bajnokságban a második Mikko Hirvonennel szemben (119 vs. 89 pont)

“Nagyon boldog vagyok” – mondta Loeb. “Nagyon hosszú és nagyon nehéz volt ez a verseny, mi pedig nagyon keményen harcoltunk. Az, hogy a power stage-en is elhoztuk az összes megszerezhető pontot, szintén nagyon jó.”

A Citroën végül ismét tökéletes hétvégét zárt, hiszen bár Mikko Hirvonen nem tudta tartani a tempót csapattárásával, de kiegyensúlyozottsága nyomán végig az élbolyban maradt, ennek köszönhetően másodikként futott be. Maximális, 43 konstruktőri ponthoz juttatva a francia gyártót.

Ehhez persze kellett a Ford pilótáinak támadó felfogása. Jari-Matti Latvala és Petter Solberg is támadták Loeöt, de buktak. A finn defekt miatt a negyedik helyre került, Solberg kiesése miatt végül harmadikként zárt. Ezzel csapatuk is óriásit veszített, hiszen csupán 15 konstruktőri pontot szereztek. A Fordnak 121 pontja van, míg a Citroënnek 194. Pedig láthatóan nem az autók között van a különbség. Erre az egyéni pontverseny mutat rá igazán, ahol a két citroënes mögött egy amatőr versenyző, Mads Ostberg áll, pedig ő kihagyta az évadnyitó versenyt.

A norvég azonban minden versenyen remekel, most is. A 2012-es Görög-ralin ismét a legjobb privátként zárt a negyedik helyen. Mögötte Martin Prokop, Thierry Neuville végeztek. Sebastien Ogier ezúttal az abszolút hetedik helyig jutott a szívómotoros autójával a turbós WRC-k között. Nem kérdés, ha a VW Polo WRC jövőre versenyképes lesz, gondot okoz majd az ellenfeleknek.

A rali-világbajnokság következő versenye az április 26-29. között esedékes Új-Zéland-rali.

A 2012-es Görörg-rali végeredménye (22/22 szakasz):

1. Sebastien Loeb, Citroën Total WRT DS3 WRC                    4ó 42p 3,3mp M
2. Mikko Hirvonen, Citroën Total WRT DS3 WRC                     + 40,0mp M
3. Jari-Matti Latvala, Ford WRT Fiesta RS WRC                      + 3 p 4,8 mp M
4. Mads Ostberg, Adapta WRT Fiesta RS WRC                       + 6 p 16,4 mp
5. Martin Prokop, Ford Fiesta RS WRC                                  + 7p 46,5 mp
6. Thierry Neuville, Citroën Junior WRT DS3 WRC                    + 9 p 41,4 mp M
7. Sebastien Ogier, VW Motorsport Skoda Fabia S2000          + 12 p 59,9 mp
8. Yazeed Al-Rajhi Ford Fiesta RCC                                    + 20 p 12,2 mp
9. Ott Tanak, M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC                  + 23 p 18,9 mp M
10. Abdulaziz Alkuwari Seashore, Qatar WRT MINI JCW WRC   + 28 p 40,5 mp

M=konstruktőr

Power stage / SS22

1. Sebastien Loeb Citroën 2 p 21,8 mp   +3 pont
2. Jari-Matti Latvala Ford + 0,6 mp       +2pont
3. Mikko Hirvonen Citroen + 1,3 mp       +1 pont

A részletes eredményekért kattintson erre a linkre.

A világbajnokság eredménye a Görörg-rali után:
Pilóták

1. Sebastien Loeb       Citroën WRT              119 pont
2. Mikko Hirvonen        Citroën WRT               89 pont
3. Mads Östberg         Adapta WRT               80 pont
4. Petter Solberg        Ford WRT                   73 pont
5. Jarri-Matti Latvala   Ford WRT                   45 pont
6. Jevgenyij Novikov    M-Sport Ford WRT       43 pont
7. Martin Prokop         Czech Ford Rally Team  36 pont
8. Nasser Al-Attiyah    Qatar WRT                 23 pont
9. Sebastien Ogier      Volkswagen Motorsport 22 pont
10. Thierry Neuville     Citroen Junior WRT       22 pont

Gyártók

1. Citroën WRT            194 pont
2. Ford WRT                121 pont
3. M-Sport Ford WRT     91 pont
4. Citroen Junior WRT     42 pont
5. Qatar WRT                37 pont
6. Adapta WRT              27 pont
7. Mini WRC Team          26 pont
8. Brazil WRT                10 pont