Vasárnap folytatódott a hazai ralibajnokság nyitóversenye. Herczig Norbiék hiába autóztak 191 km/órás legnagyobb sebességgel az egyik gyorsaságin, nem tudtak lényegesen közelebb kerülni a szombaton három szakaszt megnyerő és így az élre álló Kazárékhoz. A skodás párosnak egyetlen feladata volt csupán a mai napra, hogy Botkáékat maguk mögött tartsák.


A fekete Mitsubishivel versenyző páros viszont igyekezett ez ellen tenni, az utolsó gyorsaságit is megnyerték, de az álláson ez sem változtatott igazán. Turán Friciék egy hosszabb áttételű váltót is cseréltek az S2000-s Fordon, de az eredmények nem lettek lényegesen jobbak, mint a verseny első napján. Műszaki gondja több párosnak is akadt, Elekéknek a váltóból több fokozat eltűnt, mások csak egyedi karosszéria kialakítással próbálkoztak.
A versenyen rajtolt Talmácsi Gábor is, a vb-győztes motoros a mezőny utolsó harmadában, a 18. helyen fejezte be a viadalt.

Tulajdonképp jó verseny volt, pláne ha hozzátesszük, hogy a verseny rendezőjének, Markó Tibornak három hete még szívműtétje volt! Sajnos kevés nézőt és kevés versenyzőt vonzott a verseny, pláne ahhoz képest, hogy a futam nyitotta a szezont. Remélem, a következő versenyen, Pécsen (2012. június 1-2.) már újra 80-90 páros fog elrajtolni és legalább annyi néző lesz kint, mint egy hete a WTCC-n a Hungaroring célegyenesében.

A Bükfürdő-rali végeredménye (élmezőny):

1. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Mitsubishi) 1:09:27.5 ó
2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Škoda) 31.1 mp hátrány
3. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi) 33.2 mp h.

4. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Ford)
5. Elek István, Földi Nikolett (Mitsubishi)
6. Matics Mihály, Viczena Gábor (Mitsubishi)
7. Rongits Attila, Hannus László (Mitsubishi)
8. Osváth Péter, Farnadi Ágnes (Mitsubishi)
9. Pethő István, Rubóczky Attila (Mitsubishi)
10. Trencsényi József, Verba Gábor (Mitsubishi)