A nevadai közlekedési minisztérium jóváhagyásának köszönhetően forgalmi engedélyt kapott önműködő autójához a Google, amely a helyi közutakon tesztelheti saját fejlesztésű járművét, amely korábban az állam területén szemléltette, hogy az automata gépjármű biztonságosabb, mint az ember által vezetett változat.


Mindez elsősorban a jogokról szól, hiszen a Google autói már több mint 300 ezer kilométert tettek meg amerikai közutakon prototípusokkal. Nevada lehet azonban az első állam, ahol az autók valódi felhasználását is engedélyezik.

A fejlesztés egyik vezetőjét Sebastian Thurnt az motiválta az autó elkészítésében, hogy egy barátja autóbalesetben elhunyt. Ezt követően kezdett a témával foglalkozni, majd a technológia egy korai elődjével megnyerte a Pentagon robotautók számára kiírt versenyének fődíját, 2 millió dollárt.  

A Google cég csodajárgánya videokamerák, radaros érzékelők, lézerek és a kézi vezérlésű autók révén begyűjtött információk segítségével igazodik el az utakon. A vállalat saját fejlesztésű technológiájával felturbózott Toyota Prius tetejére és elülső részére erősített lézerradarok révén az autó észleli a járókelőket, a kerékpárosokat és a többi járművet, olyan virtuális védőzónát létrehozva körülöttük, amelyet aztán könnyedén ki tud kerülni.

Továbbra is komoly szabályok kötik azonban az autókat. A nevadai előírásoknak megfelelően mindig két embernek kell lennie a tesztautóban: egyikük a kormánykeréknél ül, a másik pedig az autó tervezett útvonalát, valamint az úton lévő veszélyeket és közlekedési lámpákat jelző számítógép-képernyőt követi figyelemmel. Hiba esetén a sofőr átveheti az irányítást a jármű felett, ha megnyomja a féket, vagy ráhelyezi a kezét a volánra.


“Ezeket az autókat a vezetés közbeni figyelmetlenség kivédése céljából tervezték” – mutatott rá Bruce Breslow, a minisztérium vezetője, aki példával is szemléltette a fejlesztés lényegét. Mint elmondta, “ha valaki mellett elhajt egy hiányos öltözetű hölgyek képével díszített hatalmas teherautó, akkor az automata jármű nem lát egyebet, mint csupán egy dobozt”.

Breslow szerint a Google vállalat ez idáig három tesztautó kipróbálására kért engedélyt. A járműveknek piros a rendszámtáblájuk és egy végtelenjel díszíti őket: ezzel utalva rá, hogy ezek lesznek a “jövő autói”. Amint az önjáró autók készen állnak rá, hogy beguruljanak a kereskedelmi forgalomba – várhatóan 3-5 év múlva -, akkor a rendszámtáblák zöld színben fognak pompázni.

A nevadai törvényhozás – az Egyesült Államokban elsőként – tavaly engedélyezte az önműködő autók használatát az állami utakon. A szabályozás 2012. március 1-jén lépett életbe. A minisztérium szerint az állam tervei között szerepel, hogy végül magánszemélyek számára is engedélyezi az automata gépjárművek használatát.

Ehhez a hatóság új szabályozást dolgoz ki, amely a vezető nélküli és hagyományos gépkocsik közös forgalomban való működését szabályozza. A rendelet nemcsak az automata kocsik fejlesztésével foglalkozó vállalatoknak szól, de a lakosság számára is lefekteti  a vezető nélküli autók használatának szabályait.

A Google szeretné elérni a technológia fejlődését, ezért egy hete bejelentette, hogy keresi az együttműködést a nagy autógyártókkal, hogy felgyorsulhasson a fejlesztés. Több autógyár ugyanis önállóan is dolgozik a problémán. Az első önjáró modell várhatóan az év végén érkező Mercedes-Benz S-osztály lehet, amely a gyártó bejelentésének megfelelően 40 km/óráig képes lesz önállóan közlekedni.

Forrás: MTI