“Hogyan segítheti az életünket az autókba integrált kommunikációs technológia a jövőben?” – tette fel a kérdést a nagyközönségnek a Ford a 2012-es barcelonai Mobil Világkongresszuson a cég fedélzeti kommunikációs rendszere, a SYNC részeként hangvezérléssel működő AppLink bemutatója után. Kreatív, ötletes válaszokat kapott a cég, amely ezek alapján közelebb kerülhet a vevők által elvárt megvalósításhoz

  • “Az autók műszerfalán lesz egy külön erre a célra kialakított hely, ahol az iPadet csatlakoztathatjuk, amely médiaközpontként (rádió, tolatókamera, TV, játékok) funkcionál, és minden funkciója (navigáció, telefon, szervező, e-mail, Facebook) hangutasítással lesz elérhető, hogy állandóan kapcsolatban maradhassunk.”
  • “Ha egy mentő-, rendőr- vagy tűzoltóautó van a közelünkben, akkor figyelmeztető jelzést kapunk, hogy elősegítsük az elhaladását. Ha az ember zenét hallgat az autóban, akkor gyakran túl későn veszi észre őket.”
  • “Szeretném ébredés után a telefonom keresztül bekapcsolni az autóm fűtését és az ablakok jégtelenítését, hogy a kocsi időben készen álljon az indulásra.”

Olyanok ötletek is érkeztek mint a virtuális valóság kivetítésére alkalmas szélvédő, amely segít egyes keresett pontok felismerésében, illetve javítja a képet rossz látási viszonyok között, továbbá automatizált közösségiháló-frissítés az út közben rögzített képekkel és információkkal, esetleg ételrendelési lehetőség megteremtése olyan esetekben, ha dugóban ragadtunk.

Összességében a legtöbb ember az utazás biztonságának javulását, a folyamatos forgalom-áramlást lehetővé tevő, a “számítástechnikai felhőn” keresztül a vezető és az autó közötti távolsági kommunikáció fejlődését várja.

A SYNC AppLink Észak-Amerikában már tíz járműhöz rendelhető meg. A szolgáltatás többek között internetes rádiók és navigációs rendszerek hangvezérlését teszi lehetővé, miközben a vezető keze a kormányon, a szeme pedig az úton maradhat.

A Ford egyelőre dolgozik az AppLink világszerte történő bevezetésén, jelenleg is fejlesztőpartnereket keres más, hangvezérlés útján működő alkalmazások, széleskörű szolgáltatáscsomagok kiterjesztésének lehetőségére.

Európában a kora ősszel a hazai Ford márkakereskedésekbe is megérkező B-Max-ban mutatkozik majd be először a SYNC rendszer, amelyet ezt követően folyamatosan a többi Ford modellben is elérhetővé tesznek majd.