2463 kilométert tett meg korábban egy európai szabványú Volkswagen Passat BuleMotion 1.6 TDI, ez volt a leghosszabb egyetlen tank üzemanyaggal megtett út. John és Helen Taylor azonban a minap megdöntötte a csúcsot.

Ők szintén egy Passattal – de ezúttal egy amerikai szabványossal – 2616,9 kilométert tettek meg május 3. és 5. között, miközben kilenc államot érintettek.  A házaspár a három nap alatt, átlagosan 14 órát autózva, felváltva vezette a Passat TDI-t hagyományos forgalmi körülmények között. Az autó 140 lóerős dízelmotorral és hatfokozatú manuális váltóval szerelt, a két utas mellett 54 kilónyi csomag is utazott a kocsiban.

Ennek fényében több, mint kiemelkedő a megtett út. Végül az elfogyasztott üzemanyag és a távolság hányadosaként 2,8 liter/100 km-es átlagot produkáltak.