Los Angelesben a 26. Elektromos Autó Szimpóziumon a Toyota leleplezte a sorozatgyártású elektromos-hajtású RAV4-est. A 22 hónapja beharangozott modellt a villanyautók gyártásával foglalkozó Teslával közösen fejlesztette a japán márka.  


A RAV4 EV hajtásáról a Tesla által fejlesztett 115kW (154 LE) teljesítményű villanymotor gondoskodik, amelyet az autó közepén, alul elhelyezett akkumulátorok táplálnak energiával. A csak elsőkerék-hajtású jármű kétféle módban közlekedhet, Normál, illetve Sport. Előbbi esetén 8,6 másodperc alatt gyorsul 0-60 mph (96 km/óra) között, végsebessége pedig 137 km/óra. A Sport kapcsolásakor 7 másodpercre rövidül a sprintidő és 160 km/óra is elérhetővé válik.

A Toyota közleménye szerint 160 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik az autó (persze nem Sportban), a lemerült akkumulátor teljes feltöltéséhez hat óra szükséges az európai szabványnak megfelelő 230 voltos hálózatról. Az akksira 8 év és 160 000 kilométer garanciát ad a gyártó.

Nemcsak a hajtásláncot, de az autó megjelenését is átalakította a Toyota a villanyautó számára, így 0,30-ra javult a karosszéria légellenállási együtthatója. A módosítás érintette a lökhárítót, a hűtőmaszkot, a külső visszapillantó tükröket, a hátsó szárnyat, illetve a karosszéria alsó borítását is.

Egészen egyértelműen látszik, milyen drága is manapság egy elektromos autó, hiszen a RAV4 EV dupla annyiba kerül, mint a hagyományos belsőégésű motorral szerelt változatok. Az USA-ban ahol, az autó forgalmazása indul, nagyjából 25 ezer dollárba (5,5 millió forint) kerül a RAV4 csúcsmodellje, míg a villanyos változat 49 800 dollártól (10,9 millió forint) indul, de ebből az egyes államok kedvezményei még lejönnek.

A Toyota tervei szerint a következő három évben 2600 darabot gyártanak majd az autóból, nyár végén kezdik szállítani az amerikai piacra.