A 2012-es Argentin-rali vasárnapi programja
SS14 Matadero – Ambul 65.74km
SS15 Mina Clavero – Giulio Cesare 1 17.41km
SS16 El Condor – Copina 16.32km
Szerviz
SS17 Mina Clavero – Giulio Cesare 2 17.41km
SS18 El Condor – Casilla Negra 11.16km
SS19 Copina 4.15km

132.19 gyorsasági kilométer maradt a 2012-es Argentin-rali zárónapjára, amely egyeseknek túl soknak, másoknak túl kevésnek tűnt. Az élen álló Sebastien Loeb csak a biztos célba érkezésen munkálkodott, míg a pénteken kiesett, szombaton újra versenybeszálló Petter Solberg minden kilométert kiautózva zárkózott fel a 9. helyről.

Loeb, aki a verseny időmérőjén még a leggyorsabb volt, majd pénteken három megforgással a középmezőnybe került, ahonnan az élre küzdötte magát, vasárnap csigatempóra váltott. Tudva azt, hogy a szombati csapatutasításnak megfelelően Mikko Hirvonen nem támadja, a harmadik helyezett Dani Sordo pedig nagyon messze van, minden rázós helyet megtisztelt. Így fordulhatott elő, hogy egyes szakaszokon kilométerenként egy másodperccel lassabb volt, mint a leggyorsabbak.

Még az utolsó külön pontokért zajló Power Stage-n sem csábult el egy kis zságuldásra, helyette szépen végig ment és begyűjtötte sorozatban hetedik győzelmét Argentínában. A nyolcszoros világbajnoknak ez volt pályafutása 70. győzelme (156 verseny), idén harmadik alkalommal nyert, így 4 helyett már 18 ponttal vezeti a bajnoki pontversenyt is.

“Újabb győzelem itt Argentínában, hihetetlen számomra. Különösen Portugália után volt fontos, hogy a csapat így reagáljon (ott nulla ponttal zárt a Citroën). Nagyszerű verseny volt” – mondta a francia.


A Citroën maximális pontszámmal távozhat a versenyről, hiszen Mikko Hirvonen megszerezte a második helyet. A finn teljesítménye talán még Loeb-énél is jobb, hiszen neki ez csak az ötödik versenyen a csapatnál, az autóval és képes volt megszorongatni Loeböt. Mielőtt leállásra kérték 2,1 másodperc választotta el a két versenyzőt.

Dani Sordo, aki a sífutás során megsérült Jari-Matti Latvalát pótolta a Fordnál, pénteken gyorsan ment, majd szombaton és vasárnap már nem tudta tartani a Citroënek tempóját. Ám Petter Solberg pénteki kiesését követően a Ford biztosan maximálisan elégedett lett volna, ha a spanyol megszerzi a harmadik helyet. A MINI-től kölcsönvett pilóta tartotta magát, de az utolsó gyorsaságin elszakadt a Fiesta ékszíja, így kénytelen volt feladni a versenyt.

Sordo kiesésével Mads Ostbergé a dobogó alsó foka. A fiatal norvég még pénteken került a negyedik helyére miután Solberg és Thiery Neuville kiestek előle, majd Sordo búcsújával a harmadikat is megörökölte. Ostberg végig egyenletes teljesítményt nyújtott. Most már biztosan bánja, hogy nem indult az évadnyitó Monte-Carlo-ralin, hiszen az azóta eltelt négy versenyből háromszor dobogón állt. Néhány ott megszerezhető ponttal második lehetne a bajnokságban.

Martin Prokop is boldogan utazik haza Csehországba, hiszen pályafutása legjobb eredményét érte el az Argentínában megszerzett negyedik hellyel. Ez jobb, mint amire előzetesen számított.   

Az ötödik helyen Thiery Neuville végzett, aki pénteken az ötödik szakaszon borult fel Citroënjével, majd szombattól a felzárkózáson munkálkodott, a 10. helyről indult. Petter Solberg is hasonló utat járt be, azzal a különbséggel, hogy ő 20 másodperces előnnyel vezette a versenyt, amikor a negyedik szakaszon egy eltört kormányösszekötő rúd miatt kiállni kényszerült.

Előtte és utána is remekelt a norvég, a hiba nélkül izgalmassá tehette volna a versenyt. Vasárnap az összes gyorsaságit – köztük a Power Stage-et – megnyerte, így a végül a 14. helyről a 6-ra tudott eljutni. Lenne mit rendbe tenni a Fordnál, idén ez a negyedik versenyük volt, ahol az élről esett ki a versenyzőjük.

Ismét pontszerző helyen végzett a szívómotoros Škodával Sebastien Ogier. A Volkswagen versenyzője hetedik helyével megmutatta, hogy tehetsége és tapasztalata képes pótolni a WRC-kkel szembeni motorerő hiányát. Mostani csapattársa tűnt eddigi legnagyobb ellenfélnek, de Andreas Mikkelsen futóműhiba miatt a 15. szakaszon kiesetett.

A top10-be Jevgenyij Novikov, Nasszer Alt Attiyah és Ott Tanak kerültek még be. Armindo Araujo sokáig ebbe a körbe tartozott, de a 17 szakaszon lecsúszott az útról, így búcsúzott a kilencedik helytől.

A rali-világbajnokság egy hónap múlva folytatódik, május 25-28 között következik az Akropoli-rali Görögországból.

Adatok, pontok

A 2012-es Argentin-rali végeredménye:

1. Sebastien Loeb, Citroën Total WRT DS3 WRC               5ó 34p 38.8mp M
2. Mikko Hirvonen, Citroën  Total WRT DS3 WRC               +15.2mp M
3. Mads Ostberg, Adapta WRT Fiesta RS WRC                  +3p 10.4mp M
4. Martin Prokop, Ford Fiesta RS WRC                            +9p 45.3mp
5. Thierry Neuville, Citroën Junior WRT DS3 WRC              +11p 17.6mp M
6. Petter Solberg, Ford WRT Fiesta RS WRC                    +12p 02.2mp M
7. Sebastien Ogier, VW Motorsport Škoda Fabia S2000     +12p 25.3mp
8. Jevgenyij Novikov, M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC   +21p 10.2mp M
9. Nasszer Al-Attiyah, Qatar WRT Citroen DS3 WRC         +28p 22.6mp M
10. Ott Tanak, M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC            +37p 19.5mp M

A Power Stage / SS19 legjobbjai:

1. Petter Solberg  3pont
2. Mikko Hirvonen 2 pont
3. Nasser Al-Attiyah 1 pont

A Világbajnokság állása (élmezőny):

Pilóták:

1. Sebastien Loeb 91 pont
2. Petter Solberg  73
3. Mikko Hirvonen 70
4, Mads Ostberg 68
5. Jevgenyij Novikov 43
6. Jari-Matti Latvala 28

Gyártó

1. Citroën 151 pont
2. Ford  106
3. M-sport 81