Zöld utat kapott a Mercedes új kis sportkocsija. Az SLS kistestvére SLC néven érkezik majd – tudta meg a brit AutoExpress a cég vezető formatervezőjétől. Gorden Wagener egy a Pekingi Autószalonon adott interjúban erősítette meg az autó érkezését és nevét.


Hosszú ideje pletykálnak arról, hogy a Mercedes szeretne egy kisebb modellt, amellyel konkurenciát állíthatna a 911-es Porschénak, illetve az Aston Martin V8 Vantage-nek. Az AMG korábban a Mercedes sportosabb modelljeiért felelt, az SLS-sel azonban megmutatták, hogy “önállóan” is képesek dolgozni, az SLC-nál ezért ismét komolyabb szerepet kap a sportrészleg, hogy biztosítsák az autó alapvetően izgalmas karakterét.   

Bár az SLS kistestvérének nevezzük, a költségek alacsonyan tartása miatt szinte biztosan nem sirályszárnyas, hanem hagyományos ajtaja lesz. Motorjait főként az SLK-tól örökli, de várhatóan egy új fejlesztésű 4,0 literes V8-as is megjelenik benne. A név a C107 kódú SLC kupét idézi, amely 1971-tól 1981-ig volt gyártásban.

Az SLC megjelenésére 2014-ig várni kell, de addig sem unatkozunk majd. Nyáron érkezik az ultrasportos SLS Black Series, év végén a CLS kombi, 2013-ban az új S-osztály. Wagener ugyanakkor utalt rá, hogy ezek mellett az új ML kupéverziója is szerepel a tervekben, hogy ellenfelet állítsanak az X6-osnak.