Számos kiszivárgott információ után a Lamborghini Pekingben bemutatta új tanulmányautóját, az Urust. Nevét a hagyományoknak megfelelően egy bikáról kapta. A bivalyként is ismert Urus a világ egyik legnagyobb házasított állat volt. Az Urus bikák vállmagassága elérhette az 1,8 métert is.


A szabadidő-autó 4,99 méter hosszú 1,99 méter széles, ugyanakkor 1,66 méter magas, amivel laposabb minden ellenfelénél. Motorja 600 lóerős, de azt nem tudni, hogy a teljesítmény miből fakad, a pletykák szerint a Gallardo 5,2 literes V10-es motorja biztosíthatja. Az azonban tény, hogy a tanulmányautóban állandó összkerékhajtást találunk.

A Lamborghini hangsúlyozza, hogy az Urus minden ellenfelét legyőzi, ha a CO2-kibocsátás kerül terítékre. Pontos adatot nem közölt a gyár, de azt mondják, hogy az autó jóval könnyebb mint ellenfelei. A kisebb tömeg pedig kisebb fogyasztást eredményez.

Most már csak az a kérdés, melyek lehetnek az ellenfelei, mert abból alig akad. Talán a BMW X6 M, Porsche Cayenne Turbo mérhetőek hozzá dinamikában, de valószínűleg ezeknél is drágább lehet. Talán a szintén tervekben szereplő Bentley SUV lehet a konkurense.

A gyár egyelőre elzárkózott attól, hogy megerősítse az Urus sorozatgyártását, de arra utalt, hogy a szabadidő-autóra hatalmas érdeklődés lenne Kínában, Oroszországban, a Közel-Keleten és az Egyesült Államokban. Becslések szerint évi 3000 darab is elkelhetne belőle.

Stephane Winklemann, Lamborghini elnöke ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy ” az Urus egy igen konkrét ötlet egy jövőbeni Lamborghiniről – harmadik modellsorozatként tökéletes kiegészítője a szupersportkocsiknak. Az Urus a legszélsőségesebb értelmezése a szabadidő-autóknak, ez az SUV-k Lamborghinije”

1986-tól 1992-ig már gyártott terepjárót a Lamborghini. Az inkább tanknak kinéző LM 002-öt a Countach V12-es motorja mozgatta. A 450 lóerős teljesítménnyel 210 km/órás végsebességre volt képes. Mindössze 300 darab készült belőle.