Kiemelt figyelem és rekordnagyságú licit mellett talált gazdára az első Magyarországon gyártott Mercedes-Benz B-osztály személyautó a Vatera online piacterén

Több mint 41 000 látogató, 374 licit és 20 110 000 forintos végső leütési ár – ez az első Kecskeméten gyártott és értékesítésre szánt Mercedes-Benz B-osztály személyautó jótékonysági aukciójának rövid mérlege.

Az április 21-én 17.15-kor befejeződött árverés nyertese a Jász-Plasztik Autócentrum Kft., a Mercedes-Benz egyik márkakereskedése, amely hamarosan átveheti át a kecskeméti gyártósorról elsőként legurult ügyfélautót.

“Nagyon örülünk ennek a csodálatos eredménynek, és annak, hogy az árverés tízezreket mozgatott meg. Különösképp fontosnak tartjuk azonban, hogy a licitálók fogékonyak voltak az árverés jótékony voltára. A teljes összeggel ugyanis egy olyan alapítványt támogatunk, amelynek célja a gyermekek életkörülményeinek javítása. Ezeken túlmenően a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal közös feladatunknak tekintjük, hogy a gyermekek számára biztonságosabbá tegyük a közlekedést” – nyilatkozta Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Az aukcióval, amely egyben a Daimler AG MobileKids közlekedésbiztonsági programjának első hazai akciója is, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot támogatja a Mercedes-Benz kecskeméti gyára, illetve a márka vezérképviselete. A gyermekmentő szolgálat célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeinek javítása, jövőjük megalapozása.

A Mercedes-Benz akciója egyben az ország vezető aukciós portáljának eddigi legnagyobb jótékonysági árverése is volt, amely – az aktív licitálóknak köszönhetően – már félidejében megdöntötte a Vatera eddigi rekordját.