A Ferrari igazi meglepetésként mutatta be az FF modellt, amely nemcsak négykerék-hajtásával hozott újat az olasz márka kínálatába, de karosszériájával is. A forma ugyanis egy shootingbrake, amely a kombik és kupék vonalait egyesíti.


Nemcsak a rajongóknak tetszik az FF, úgy tűnik, a szakma is lecsapott rá. A brit Autoexpress információ szerint a McLaren is hasonló modellen dolgozik. A britek autója egyetlen modelljük, az MP4-12C alapjainak felhasználásával készülne. A karbon központi cellára ezúttal nem kupé, hanem kombi jellegű kasztnit szerelnének.

Maradna a 3,8 literes duplaturbós V8-as motor és a hétfokozatú váltó is, így a kocsi nagyjából ugyanolyan gyors lehet, mint kupé testvére. A 600 lóerős sportkombi 3,3 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/órára végsebessége 330 km/óra.

Tekintve, hogy az FF V12-es, ez pedig csak V8-as modell, a McLaren autója így nagyjából 30 millió forinttal olcsóbb lehet, de így is 50 millió feletti árat kérnek majd érte. Ez azonban csak  a harmadik változat lesz az MP4-12C-ől, előtte még elkészül a roadster. Sőt időközben valószínűleg bemutatkozik a cég új csúcsmodellje, a McLaren F1 utódja is.