A Ford bejelentette, hogy Dani Sordo fogja helyettesíteni Jari-Matti Latvalát a rali-világbajnokság következő versenyén. A finn a múlt hét végén sífutás közben elesett és eltört a bal kulcscsontja. Megoperálták, de az április végi Argentin-ralira nem épül fel.

“Természetesen csalódottak vagyunk, hogy Jari-Matti hiányzik majd a versenyről, de az a legfontosabb neki és a csapatnak is, hogy biztosítsuk a minél gyorsabb felépülését” – nyilatkozta Malcolm Wilson, a Ford ralicsapatának vezetője.

“Szerencsések vagyunk, hogy Dani csatlakozott hozzánk. Az Argentin-ralin meglévő tapasztalata kulcsfontosságú volt a döntésünknél, már ötször indult a versenyen. A megállapodás egyetlen versenyre szól, és szeretném megköszönni Dani jelenlegi csapata vezetőinek, aki rendkívül nagylelkűek voltak és kisegítettek minket a mostani kihívást jelentő helyzetben” – tette hozzá Wilson.  


Sordo jelenleg ugyanis a Prodrive/MINI-csapat versenyzője. Beugrását azt tette lehetővé, hogy a csapat idén nem indul minden versenyen, az argentin futamot pont ki is hagyják.

A spanyol pilóta, aki 2005-ben junior világbajnok volt, még soha nem nyert rali-világbajnoki futamot, ugyanakkor 32 dobogós helyet szerzett már. Legutóbb az évadnyitó Monte-Carlo-ralin végzett a második helyen. Legjobb eredménye a bajnokság szempontjából az ezüst 2009-ből, még a Citroën csapatnál.

Sordo már meg is kezdte a felkészülést a Forddal. A csapat brit főhadiszállásának közelében tesztelnek egy Greystoke Forest nevű helyen, ahol mi is autóztunk tavaly Jari-Matti Latvalával.