A Ford még nem jelentette be, hogy kivel fogja pótolni az Argentin-ralin Jari-Matti Latvalát, aki a múlt héten egy síbalesetben eltörte a kulcscsontját, de lapértesülések szerint Dani Sordo lesz a befutó, aki ugyan jelenleg a Prodrive/MINI versenyzője, de a csapat kihagyja a dél-amerikai futamot.

A Ford-csapat vezetése állítólag azért is szeretné megszerezni Sordót erre a versenyre, hogy élesben, házon belül tudja tesztelni a pilóta képességeit. Elképzelhető ugyanis, hogy Jari-Matti Latvala az év végén elhagyja a csapatot, s ha ez megtörténik, akkor jövőre új pilótára lesz szükségük.



A finn versenyző  kapcsolatba lépett a Volkswagennel. Ez pedig nem pletyka, hanem tény. “Meg tudom erősíteni, hogy tárgyalunk a Forddal és a Volkswagennel. Pozitív találkozom volt Kris Nissennel (a VW Motorsport vezetője – a szerk.) és Carlos Sainzcal (a csapat tanácsadója), akiknek úgy tűnik, megvan a megfelelő csapata, a megfelelő emberekkel és tényleg érdekes technikai részletekkel az autón” – mondta Timo Jouhki, Latvala menedzsere.

Nissen is megerősítette a találkozót, de mint mondta, továbbra is keresik a második pilótájukat, azonban örülne, ha Latvala vezetné az autójukat. A Volkswagen csapat első számú versenyzője Sebastien Ogier lesz, mellé keres a csapat másik versenyzőt.

Latvala 2011-ben elképesztő fejlődést mutatott, az év második felére sokat gyorsult, de úgy, hogy közben tökéletes második számú versenyzőként dolgozott. Ez felkelthette a VW érdeklődését, amely jelenleg fiatalokat tesztel egy jövőbeni WRC-s szerződés reményében.

Idén viszont Latvala borzasztó idényt fut, négy versenyből háromszor kiesett. Lehet, hogy jókor is jött ez a baleset, hogy összeszedje magát. Mert ha az év többi részében is roncsokkal építi a pályafutását, aligha kell bármelyik csapatnak is.