A megválasztott államfő még februárban, az elnökválasztás előtt tett ígéretet arra, hogy ha győz, radikálisan csökkenti a kék lámpák, a megkülönböztető jelzések használatát az állami autókon. Jelenleg ugyanis rengetegen használják “jogtalanul”  és indokolatlanul csak forgalmi előnyszerzésre a kék lámpát.  


Putyin azt mondta, hogy csak azoknak az állami tisztviselőknek hagyja meg ezt a jogot, akiknek állami biztonsági kíséret jár, s akiknek az őrzése indokolt.

 Az autós tüntetésen mintegy harminc gépkocsival vonultak fel Moszkva központi sugárútjain. A szervező mozgalom autója hatalmas kék lámpát formáló “vödörrel” érkezett a Kutuzov sugárúti Borogyinói panorámához, emlékmúzeumhoz, ahol a megmozdulás kék léggömbök levegőbe eregetésével és fényképezkedéssel ért véget.

A Napóleon serege ellen 1812-ben aratott győzelem emlékmúzeumának épülete ugyanis az aktivisták szerint hasonlít az állami hatalom egyik jelképének számító kék lámpához. Ezért el is nevezték azt az “ország fő kékfényének”.

A “kék vödröcskék mozgalom” korábban aktívan részt vett a 2011. december 4-i orosz parlamenti választást követő, tisztességes választásokat követelő ellenzéki megmozdulásokon.

Vlagyimir Putyint a tervek szerint május 7-én iktatják be az államfői hivatalba, immár harmadszor.

Forrás: MTI