Komoly problémát kell gyorsan orvosolnia a Ford-csapatnak, új versenyzőt kell találniuk, Jari-Matti Latvala ugyanis kénytelen kihagyni a rali-világbajnokság következő, argentin futamát. A finn a szokásos téli felkészülése közben megsérült.

Finnország északi részén sífutással készült a Ford első számú versenyzője, de elesett és olyan szerencsétlenül, hogy eltörte bal kulcscsontját. Latvalát a kórházban megoperálták és hét csavarral rögzítették a csontot, hogy meggyorsítsák felépülését, ám így is ki kell hagynia a két hét múlva esedékes Argentin-ralit.


A Ford szóvivője elmondta, hogy Latvala általános felkészülési programjában mindig is szerepelt a sífutás és gyakorlott, jó síző. Nem akarják siettetni a visszatérését, inkább arra készülnek, hogy tökéletes formában térhessen vissza a Görög-ralira, május végére.

A kék ovál csapata most azon dolgozik, hogy megtalálja Latvala helyettesítőjét. Természetesen a Ford utánpótlás-csapatában versenyző Ott Tänak neve is ott szerepel a listán, de az idén már két dobogós eredményt szerző Mads Ostberg is esélyes.  Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni róla, hogy Jevgenyij Novikov tavaly a Brit-ralin már versenyzett a Ford gyár színeiben.

Ugyanakkor mi azt sem tartjuk lehetetlennek, hogy Malcolm Wilson egy másik utat választ és megpróbálja meggyőzni Marcus Grönholmot, hogy térjen vissza. A kétszeres világbajnok ugyan jó ideje nem indult rali-versenyen, de ralikrossz-versenyeken formában tartja magát. Tapasztalata és tehetsége nyomán még versenyképes lehet.

Ha ezen a döntésen túl van a Ford, akkor egy másikat is meg kell hoznia, mégpedig, hogy Petter Solberget előléptetik. Latvala az elmúlt négy versenyből egyet ugyan megnyert, de a többin kiesett. Most pedig egy újabb nullás versen következik számára.

Latvala már a legutóbbi kiesést követően jelezte a csapatnak, hogy kész visszaadni első számú státuszát és Solberget támogatni, de a Ford úgy döntött, az évad feléig marad minden a régiben. Most azonban vélhetően Latvala utolsó esélye is elszállt, hogy bajnok legyen.

2006-ban Sebastien Loeb is hasonlóan járt, ő egy mountainbike-baleset nyomán az utolsó négy versenyt kénytelen volt kihagyni, igaz, az év elejei fantasztikus győzelmi sorozata miatt ez sem tudta megakadályozni, hogy megszerezze  harmadik vb-címét.