Elektronikusan kapcsolhatóak a differenciálzárak

Elektronikusan kapcsolhatóak a differenciálzárak


Harminchárom év alatt alaposan megváltozott a legendás G-osztály. A kezdetekben katonai célra tervezett jármű egyre több luxussal gazdagodott, és mára már jóval nagyobb eséllyel találkozunk vele a belvárosban, mint nyakig érő dágványban. Pedig a G Merci ott is megállja a helyét.

Talán nem meglepő, de a legutóbbi modellfrissítés szintén a városi, aszfaltos felhasználóknak szól. Kintről szerencsére a maradt a jellegzetes forma, minimális mértékben nyúltak csak hozzá olyan kiegészítőkhöz, mint az új LED-es nappali fény, illetve a külső tükör, amely holttérfigyelőt is kapott. Az AMG változatok vadabb megjelenést kapnak, elölről a méretes légbeömlőkről, oldalról a 20 colos felnikről, és a küllők mögül kikandikáló piros féknyergekről lehet megismerni.

Újak a műszerek

Újak a műszerek


Bent a műszerek, a középkonzol, és a vezetőt támogató rendszerek újak, így adaptív sebességtartó automatika, és parkolás segítő, tolatókamerával kiegészített rendszer is került a kocsiba. Fejlődött az ESP is, amely most már az utánfutós kilengéseket is kontrollálja.

A G63 AMG 8 hengeres, illetve a G65 AMG 12 hengeres, biturbó motorja sem kifejezetten terepre való darab, de ezek is a frissítés jegyében kerültek a modellbe, ugyanúgy, mint az ebben a kategóriában komikusnak tűnő ECO start/stop rendszer.

Motorok, lóerők:

Megújult a legkockább Mercedes 1

A sok kényelmi funkció mellett azért a G-osztály továbbra is az egyik – ha nem a legjobb – terepjáró maradt. A három darab száz százalékban zárható differenciálzár, a létraalváz és a merevtengelyek segítségével szinte bárhol elboldogul az autó. A megújult G-osztály júniusban érkezik.