Az ADAC adatai szerint a mintegy 13 ezer kilométeres autópálya-hálózaton 2009-ben 141 ezer alkalommal alakult ki dugó, tavaly pedig már 186 ezerszer jelentettek torlódást. Az idén várhatóan 189 ezer lesz a dugószámlálás végeredménye.

A rendőrségtől származó adatokon és a szervezet saját dugófigyelő szolgálatának információi alapján az idén szilveszterig összesen 450 ezer kilométernyi dugó keletkezik, 50 ezer kilométerrel több az egy évvel korábbinál. A német autópályákon így valamennyi dugót együttvéve hosszabb szakaszon torlódtak fel járművek, mint a Föld és a Hold közötti távolság.

A legtöbb dugót – összesen 60 ezret – Észak-Rajna-Vesztfália tartományból jelentették, a második a főváros, Berlin 30 ezerrel, a harmadik pedig Bajorország 26 ezer regisztrált torlódással. A negyedik helyen is az egykori NSZK területén fekvő tartomány, Baden-Württemberg következik 16 ezer dugóval.
    
Peter Meyer, az ADAC elnöke a nyugat-keleti egyensúlytalanságra utalva kifejtette: “a politika a múltban mindenekelőtt a keleti országrész felzárkóztatására koncentrált. Most azt kell megvizsgálni, hogy nyugaton hol szükséges haladéktalanul beindítani autópálya-fejlesztéseket.” Hozzátette: jelenleg 300 pályaszakasz és híd szorul sürgősen felújításra.

Peter Ramsauer közlekedési miniszter szerint azonban “nem égtájak szerint kell csoportosítani a forrásokat, hanem a rászorultság elve alapján.” A volt NDK felzárkóztatására 1991-ben bevezették az úgynevezett szolidaritási adót, amelyből ugyancsak csütörtöki sajtójelentések szerint a legutóbbi teljes évből, 2010-ből származó adatok szerint összesen 200 milliárd euró bevétel keletkezett az újraegyesült Németország államháztartásában.