A Ford Amerikában megkezdte első elektromos autójának értékesítését, a Focus Electric Európába 2012 végén érkezik. A gyár ehhez kapcsolódóan számos részletet közölt a járműről. A autóba 100 kW (136 LE) teljesítményű villanymotor és 23 kWh-os lítiumion akkumulátor kerül. Az elektromos Focus maximális sebessége 136 km/óra, így nem csak városi használatra alkalmas.


Ami igazán izgalmas, hogy a Ford közlése szerint ez az eddigi legtakarékosabb villanyautó, energiafelhasználása csupán 2,35 l/100km-nek megfelelő üzemanyag-fogyasztással egyenlő. A modell hivatalos hatótávolságát, illetve ekvivalens üzemanyag-fogyasztását még nem véglegesítették, azt majd az első modellek kiszállításakor teszik meg.

Ugyanakkor a gyár által megadott előzetes adatok vonzóvá teszik a Focus Electric modellt. A Ford számítása szerint 1000 forintnyi üzemeltetési költséggel 128 km távolságot tehet meg, míg egy hasonló, de 7,8 l/100km átlagfogyasztású modell esetében az azonos távolságra eső üzemeltetési költség megközelítheti a 4000 Ft-ot.

Az elektromos Focus másik érdekessége, hogy jár hozzá gyorstöltő, amelynek használatával akkumulátorai 3-4 órán belül (azaz a Nissan Leafnél kétszer gyorsabban) teljesen feltölthetők. A modellhez a Microsoft által kifejlesztett töltőrendszer révén az Egyesült Államokbeli ügyfelek könnyedén tölthetik fel autójuk akkumulátorát olcsóbb tarifájú elektromos árammal, a rendszer bevezetését Európában is tervezik.


A jövőben az ilyen, intelligens töltési gyakorlatok alkalmazásával az energiaszolgáltató cégek pontosabban felmérhetik és tervezhetik az elektromos autók töltésének betudható plusz hálózati terhelést. Emellett Amerikában a Ford és a SunPower Corp. közösen egy olyan, háztetőn elhelyezhető napelem-rendszert kínál, amely lehetővé teszi, hogy a Focus Electric vásárlói tiszta, megújuló forrásból származó elektromos energiával töltsék fel járművük akkumulátorát.

Az autóhoz  kifejezetten a villanyautó-tulajdonosok speciális igényeit figyelembe véve fejlesztettek vezetőtájékoztató rendszert. A vezető a navigációs rendszerben megadhatja tervezett úti célját, beleértve a töltőpontokat, és a rendszer tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogyan érheti el az ehhez szükséges hatótávolságot – illetve jelzi, ha a tervezett útvonalat módosítani kell.

A tulajdonos a távolból is folyamatosan kapcsolatot tarthat autójával, egy mobiltelefonos alkalmazással, így többek között lekérheti a jármű állapotát, a telepek töltési szintjét, az aktuális hatótávolságot stb., de a szolgáltatás révén a felhasználók a hálózati energia segítségével fűthetik fel vagy hűthetik le a töltőre csatlakoztatott autó utasterét, a klíma távvezérlésével.