Kihangosítóval is veszélyes a mobiltelefon, mert elvonja beszélgetés közben a vezető figyelmét. Az ezt igazoló tanulmányok alapján a kihangosítva telefonálás betiltását javasolta az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági hatósága.


A kutatások szerint nem az a fő probléma, hogy a kézben tartott mobilok lefoglalják a vezető egyik kezét: a kihangosított mobilok is éppolyan veszélyesek, mert a beszélgetés elvonja a sofőr figyelmét a közlekedésről – közölte Deborah Hersman, a testület elnöke.

 “Rengeteg eset bizonyítja, hogy a telefonálás – akár kézben tartott, akár kihangosított mobillal – káros a vezetésre, és növeli egy baleset kockázatát” – jelentette ki a főutak biztonságáért felelős intézet vezetője, Anne McCartt.

Egy amerikai és egy svéd tanulmány egyaránt arra a következtetésre jutott, hogy semmi sem igazolja, miszerint a vezetés közben kihangosított mobil veszélytelenebb lenne a kézben tartottnál.  A közúti hatóságok által kikérdezett hatezer vezető negyven százaléka gondolta úgy, hogy szerinte nem veszélyes, ha út közben kihangosított mobilon beszél, de mindössze 12 százalékuk vélekedett így a kézben tartott mobilról.

A szimulációs vizsgálatok ugyanakkor igazolták, hogy a vezető figyelme csökken, ha beszélnek hozzá, például kimegy a sávból, amelyben addig haladt. A kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy ha a vezető nem is akar odafigyelni a beszélőre, akkor is lefoglalja agya egy részét a hozzá szóló hang, és ez kizökkenti a koncentrációból.

A kutatások figyelembe vételével az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság olyan ajánlást fogalmazott meg, amely szerint a kézben tartott mobillal való telefonásás mellett be kellene tiltani a kihangosítóval való telefonálást is vezetés közben. Az ajánlásból azonban nem biztos, hogy jogszabály lesz, mivel az amerikai személyiségi jogok megnehezítik annak kutatását, hogy mennyiben játszanak szerepet a mobilok a baleseteknél. Kanadai és ausztrál tanulmányok ugyanakkor kimutatták, hogy a mobilozó sofőrök négyszer nagyobb kockázattal karamboloztak a nem telefonálóknál.

Természetesen egy sor egyéb olyan dolog is van, ami kockázatos az autóban vezetés közben: többek  között az evés, ivás, a rádió beállítása, térképnézés, arcfestés. De éppen úgy, ahogy a telefonálás, ezek is a vezető döntésén múlnak. És hogy a hátsó ülésen síró csecsemő is elvonja a figyelmet? Erről McCartt csak annyit jegyezett meg: “ez az élet velejárója”.