Petter Solberg csütörtökön teszteli a Ford Fiesta RS WRC-t, azzal a céllal, hogy csatlakozzon a csapathoz 2012-ben. Egyelőre a Ford még nem erősítette meg, hogy folytatná a rali-világbajnoki sorozatot, a hivatalos bejelentés várhatóan december 19-én történik meg.

Egyelőre eltérő nyilatkozatokat hallani, egyes források szerint már megkötötték a szerződést Solberggel, más források szerint a teszt lesz a végső ellenőrzés és csak utána döntenek a folytatásról. A 2003-as világbajnok 1999-ben és 2000-ben vezette már a Ford versenyautóit, majd onnan igazolt a Subaruhoz, ahol a legnagyobb sikereit elérte. Eddig 175 futamon indult és 13 versenyt nyert meg.

A Ford egy meg nem nevezett embere úgy nyilatkozott: “Petter még mindig nagyon gyors és megvan benne a lehetőség, hogy újra bajnok legyen. A teszt sok mindenre választ ad majd, jól lesz újra látni őt az egyik autónkban. Ezen túlmenően azonban még semmit nem tárgyaltunk meg.”

Solberg nem nyilatkozott az ügyben, de a múlt hónapban egyértelműen kinyilatkoztatta vágyát, hogy a Fordnál versenyezzen. “Úgy vélem Jari-Matti és én nagyon erős csapatot alkothatnánk, erős csapatot a jövő évre. Nem kérdés, hogy Jarinak megvan a képessége, hogy világbajnok legyen és én segíteni akarok, amiben csak tudok a csapatnak. Három évig privát versenyző voltam és most már nagyon szeretnék visszatérni egy gyári autóba. Tudom mire vagyok képes, és fantasztikus lenne visszatérni Malcolmhoz újra.”

Korábban felmerült, hogy esetleg a testvérével alkotnának közös csapatot, de Petter Solberg kizárta, hogy Henninggel együtt versenyeznének 2012-ben. A saját csapatában mutatott teljesítményének köszönhetően felmerült a neve a Volkswagen csapatnál is, ám a németek inkább a fiatalabb Sebastien Ogiert szerződtették.

Solberg és a Ford a Monte Carlo-rali pályáihoz köze Valence környékén tesztel majd, ahol Jari Matti Latvala is dolgozott. A finn az egyik próba alkalmával az árokban kötött ki, de az autó nem sérült meg, így folytathatták a munkát.

Legkésőbb hétfőn kiderül, hogy mely csapatok indulnak 2012-ben a rali-világbajnokságon, ugyanis akkor jár le az FIA nevezési határideje.