Két év múlva megszűnik a Maybach modellek gyártása, helyette a Mercedes-Benz S-osztály kínálatát szélesíti a Daimler – árulta el a cég vezetője, Dieter Zetsche nemrég.


Német lapok beszámolói szerint a most is létező Pullamann kivitelt akarja még inkább népszerűsíteni a Mercedes. Állítólag hatféle változat készülne a nyújtott S-osztálynál is hosszabb Pullmanból. A leghosszabb variáns 6,4 méteres lenne, vagyis a nagyobb, 6,2 méteres Maybachnál is hosszabb lehet. Természetesen továbbra is kérhető páncélozott kivitelben is.

Négy illetve hatszemélyes modell közül lehetne választani, attól függően, hogy a hátsó részben kettő vagy négy ülést helyeznek el.  A csúcskivitelben ággyá alakítható, masszázs funkcióval szerelt, fűthető-hűthető foteleket találunk majd. A vevő igényének megfelelően akár irodává is alakítható, számítógépekkel, tévével stb.

Alapvető műszaki megoldásai a Mercedestől érkeznek, így a motorok és az erőátvitel is. Úgy tudni, hogy a limuzincégek megnyerése érdekében dízelmotor, illetve hibrid-hajtás is választható lenne, a gazdagoknak viszont V8-as és V12-es motorokkal kínálnák. A csúcsmodellben az S65 AMG duplaturbós motorja szerepelhet nagyjából 650 lóerős teljesítménnyel.

A Mercedes nemcsak azért döntött a Maybach gyártásnak leállítása mellett, mert elmaradt a várakozásoktól, de egy vizsgálat kiderítette, hogy a Mercedes modellek esélyei sokkal jobbak a luxusautók szegmensében. Éppen ezért az S-osztály a jelenlegi három változat helyett hatra bővül, hogy versengjenek a Rolls Royce és Bentley típusaival.

A Maybach 2013-ban búcsúzik, akkor amikor az új Mercedes S-osztály érkezik, az 1960-as években legendássá vált Pullman legújabb változata 2014-ről kerülhet piacra.