A hódmezővásárhelyi rendőrjárőrök arra lettek figyelmesek, hogy egy Volkswagen Passat sofőrje a Cukor utcából kifordul a Szántó Kovács János utcába világítás nélkül, majd nagy gázzal tovább megy a Teleki utca irányába.

A rendőrök utána fordultak, ám a férfi menekülőre fogta, miközben a szemközti sávba is többször áttért. Az egyenruhások megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használatával akarták megállásra bírni, de ő a szirénát hallva inkább gázt adott. A Jókai utcában azonban sikerült megállásra bírni.

Az intézkedés során kiderült, hogy a jármű 22 éves deszki sofőrje azért nem akart megállni, mert a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. A szonda alapján a bűncselekményi értékhatárt is átlépte, ezért a rendőrök előállították. Ellene ittas járművezetés vétsége miatt indult büntetőeljárás, vezetői engedélyét elvették.

Forrás: police.hu