Harminckilenc eurónyi (tizenkétezer forint) összeggel bírságolta meg a közlekedési rendőr azt a kerékpárt, amelyet gazdája egy járdasarkon álló közlekedési lámpához láncolt. A történteket a közeli utcai piac árusai ismertették a milánói sajtóval: szemtanúk szerint a rendőr egy ideig várt a tulajdonosra, majd a jegyzőkönyvet és a postai befizetési csekket a kerékpár csomagtartójának rácsa alatt hagyta.

A bírság szerint a jármű vezetője az olasz KRESZ 158. cikkét sértette meg, vagyis akadályozta a járdán való közlekedést. “Sokan jönnek a piacra kerékpárral és ott hagyják, ahol tudják, ez az első alkalom, hogy megbüntetik a járdán parkolót” – nyilatkozták a környékbeliek.

Hozzátették, nem is értik, miért pazarolta erre idejét a rendőr, a tulajdonos azonosítása nélkül a bírság hiábavaló volt. Egyedül a büntetés helyszínen való kifizetésének lett volna értelme.  Ahelyett, hogy dicséretben részesülnénk, hogy nem autóba ülünk – kommentálták az esetet a milánói kerékpárosok honlapjai.

A Milánó közeli Cernusco sul Naviglio önkormányzata még szigorúbban bünteti a tilosban parkoló bicikliket. A járművekre kerékbilincset tesznek vagy elszállítják őket és kiváltásuk nyolcvan euróba kerül.     

Forrás: MTI