A flottaüzemeltető ALD Automotive hazai leányvállalata és a WWF Magyarország közös klímaerdő-telepítési programot indított az autók szén-dioxid-kibocsátásának ellensúlyozására.


A CO2 jelenlegi légköri értéke duplája az ipari forradalom előttinek. Egy átlagos autó egyetlen liter üzemanyag elégetésekor 2,5 kilogramm szén-dioxidot bocsát a levegőbe, ami éves szinten 5600 kilogramm CO2-t jelent! Egyes felmérések szerint a 2080-as évekre olyan lesz az Alföld éghajlata, mint most Thesszaloniki környékén, ami átlagosan 2,5 Celsius-fokos emelkedést jelenthet.

Az ALD és a WWF most útnak indított programja az autók által kibocsátott CO2 hosszú távon teljes megkötését tűzte ki célul. A fatelepítés nem kerül csillagászati összegbe, a csatlakozóktól nagyjából az üzemanyagköltség két százalékát igényli az autózás közben eregetett szén-dioxid teljes megváltása.

Az ALD Automotive még 2010-ben kezdte meg a közös munkát a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetének hazai csapatával. Olyan rendszer kidolgozásába kezdtek, amellyel kompenzálható a cég által üzemeltetett autóflották környezetszennyezése.

A végeredmény a december 8-án útjára induló program lett: az ALD felhívással fordul partnerei felé, hogy csatlakozzanak a Klímaerdő-telepítési Programhoz, lehetőséget adva nekik ahhoz, hogy kis anyagi ráfordítással jelentős lépést tegyenek a környezetkárosítás csökkentésére.

Az erdőtelepítés a Duna-Dráva Nemzeti Parkban kezdődik keményfa-ligeterdő – egyebek mellett magyar kőris, kocsányos tölgy, cser, hegyi juhar, gyertyán, nyír és madárcseresznye – ültetésével, amely fajták nagy szén-felvevő és megtartó képességgel rendelkeznek és megfelelnek a tájegység növénytakarójának is. Egy hektárnyi erdő hazánkban átlagosan 420 tonna szén-dioxidot képes tárolni összesen.

Az ALD 2012 tavaszán saját költségvetéséből finanszírozza az első hektár erdő telepítését. A cég vezetői bíznak abban, hogy ezt követően is több hektárnyi erdőt telepíthetnek majd a környezettudatosan gondolkodó partnereik csatlakozásának köszönhetően.

Nem ez az első ilyen megmozdulás hazánkban, hiszen 2007-ben a GM magyarországi leányvállalata a 2007. július 15. és augusztus 5. között eladott autók után egy-egy fát ültetett. 2000 facsemetét helyeztek el Budaörsön, hasonló céllal, mint a korábban említett vállalatok.