250 dollár, nagyjából 50 000 forint, ennyi a büntetési tétele, ha valaki Kaliforniában rendszám nélküli autóval közlekedik. A 2011. október 5-én elhunyt Steve Jobs mégis így járt állítólag már négy éve. Egyes feltevések szerint a rajongók lopkodták le róla, mások szerint az Apple alapítója adatvédelmi okok miatt nem használta és mivel dúsgazdag volt, azt gondolták, a más különcségeiről ismert férfi egyszerűen pénzzel oldotta meg a dolgot.

De nem. Vagyis nem csak azzal. Occam borotvája itt is bizonyít, azaz, az egyszerűbb válasz a helytállóbb.

Úgy tudni,  hogy Jobs vagy valamelyik kollégája kiskaput talált az amerikai állam törvényeiben. Az új autók vásárlóinak ugyanis hat hónapjuk van, hogy kiváltsák a rendszámot a járművükre. Jobs egyszerűen nem tett mást, mint úgy lízingelte a járműveit, hogy félévente újat kapott. Mindig egy ugyanolyan Mercedes-Benz SL 55 AMG-t.

Persze így is gyakran futhatott volna érdeklődő rendőrök karmaiba, de állítólag keveset vezetett maga, használt sofőrös autót és helikopterrel is járt.

Újabb szenzációs ötlet egy zsenitől.