Megjelentek az első kémfotók a Volvo V30-ról, ami nem más mint a C30 nagyobb és praktikusabb testvére. Az ötajtós modell a Volvo tervei szerint jelentősen növelheti a márka eladásait, miközben versenyre kel a BMW Egyes, az Audi A3 és a Mercedes A-osztály modellekkel.


Bár a Svédországban tesztelt prototípust erősen álcázták, számos részlet megfigyelhető már. A hűtőmaszk és az autó orrésze vélhetően hasonlít majd az S60-éra, de a motorháztető, az A oszlop és a tetőív is követi az ott látottakat. Az autó arányait alapvetően meghatározza a C30-nál hosszabb tengelytávolság, amely a hátul ülőknek a háromajtós modellnél tágasabb helyet biztosít.  

Az autó elsőkerék-hajtással készül, motorjai 1,6 és 2,0 liter hengerűrtartalmúak lesznek dízel és benzines oldalon egyaránt. Megjelenik az S60-ban már bevezetett 1,6-os turbós benzinmotor is 150 és 180 LE teljesítménnyel. Ugyanakkor készül start-stop rendszerrel is felszerelt DRIVe modell, amely 4 liternél is alacsonyabb átlagfogyasztást produkál majd.

Az új ötajtós modell világpremierje jövő év elején a Genfi Autószalonon esedékes, a forgalmazás pedig 2012 közepén indul. Nem elképzelhetetlen, hogy az autó padlólemezét felhasználva egy kis szabadidő-autó, az XC30 is készül a jövőben.