Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke egy hétvégi lapinterjúban elmondta: a márka népszerűségének növekedésével párhuzamosan a gyártókapacitás, a modellkínálat és az alkalmazotti állomány is bővül.

“Tavaly év végén világszerte 58 ezer embert foglalkoztattunk, az évtized végén pedig már 70 ezren dolgozhatnak nálunk” – mondta Stadler az Automotive News Europe című lapnak.

A Volkswagen csoporthoz tartozó társaság az idén felvesz 1 200 szakembert és 700 ipari tanulót, valamint állományba vesz 200, eddig bérmunkában foglalkoztatott munkatársat.

“További 1 000-2 000 fős bővítés is lehet még, ha úgy döntünk, hogy az Egyesült Államokban is építünk egy üzemet” – mondta Rupert Stadler.

Az Audi Magyarországon is bővít, győri üzemét 900 millió eurós beruházással fejleszti 2013-ig, aminek révén közvetlenül 1 800 új munkahely jön létre. Magyarországi sajtójelentések szerint egy 2018-ban üzembe álló második ütem is szerepel a társaság győri terveiben.

Tavaly majdnem 1,1 millió autót szállított ki a társaság. Stadler szerint az idén 1,1-1,2 millió között lehet az eladott Audik száma. 2015-ig 1,5 millió darabra kívánják emelni az értékesített kocsik számát. “És aki ismeri az Audit, az tudja, hogy a másfél milliós határnál sem állunk meg” – mondta a cégvezető.

Forrás: MTI