A korábban látott kémfotóknak megfelelően a Rolls-Royce elkészítette kisebbik modellje, a Ghost nyújtott változatát. Az eredeti 5399 mm helyett a nyújtott modell 5569 mm hosszú. A 17 centis bővülés egy az egyben tetten érhető a tengelytávolságban is, vagyis az autó közepébe a B oszloptól hátrafelé toldottak be ennyit.

Ennyivel hosszabb a jármű teteje, a hátsó ajtói, de ami ennél fontosabb, ennyivel több hely jut a hátul ülőknek. a korábbi duplája lett a hely a térdeknél. Bár méretében elmarad a 5,8 méteres Phantomtól a nyújtott Ghost, de elcsábíthat vevőket a nagytestvértől, visszafogottabb megjelenésével és városi használatnál előnyösebb, keskenyebb karosszériájával.

Igazán jó munkát végeztek a fejlesztők, hiszen a nyújtott tengelytávolságú modell csak hatvan kilóval nehezebb a normál modellnél és ez a 2420 kilós önsúlynál mondhatni elhanyagolható. A Ghost dinamikája megmaradt.

Ugyanaz a 6,6 literes V12-es turbómotor kerül a hosszabb modellekbe is, teljesítménye ugyanúgy 570, nyomatéka 780 Nm. Ezzel a nyújtott Ghost öt másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, csúcssebessége 250 km/óra.

Az autó természetesen csak megrendelésre készül, 2011-ben csak néhány darabot gyártanak, a teljes termelés 2012-ben indul be.