Lerakták az Opel új motorgyárának alapkövét Szentgotthárdon kedden, ezzel megkezdődik az Opel 500 millió eurós (132 milliárd Ft) beruházása, amely 2012 végére készül el. A beruházás 5,5 milliárd forint állami támogatásban részesül.

Az alapkőletételi ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a magyar kormány hosszú távú együttműködést kínáló partnert lát a General Motorsban.

Hangoztatta: Magyarország azzal segíti Európát, hogy jó befektetési lehetőséget kínál, hozzájárul ahhoz, hogy a termelő beruházások ne hagyják el a régiót.

“Az GM megadja a tiszteletet Magyarországnak és megadja a tiszteletet a gyárában dolgozó magyar embereknek is, ez pedig ugyanolyan fontos, mint a tisztességes munkabér és a jó munkakörülmények” – fogalmazott a kormányfő.


Orbán Viktor beszédében emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltást követően a General Motors volt az első, amely az iparág képviselői közül felépítette autógyárát, amely beruházásával bizalmat szavazott a diktatúrától még éppen csak megszabadult Magyarországnak. “Ezért Önök mindig is kitüntetett partnerei maradnak Magyarországnak” – mondta a miniszterelnök.

Nick Reilly, az Opel elnöke beszédében elmondta: az Opel 100 százalékig elkötelezett Szentgotthárd mellett, átfogó termékoffenzívájába bevonta a magyarországi telephelyet, és a világ egyik legmodernebb motorgyárává fejleszti. A jövő év végén induló új üzem kapacitása a teljes felfutás után évente 500 000 motor lesz.

Szentgotthárdon háromféle új motorcsaládot fognak gyártani, amelyek megfelelnek majd a legmagasabb, Euro-6 műszaki feltételeknek. A gyártás során a megrendelésekhez rugalmasan igazodva rövid átállás után ugyanazon a gépsoron készülhetnek mindhárom motorcsalád tagjai, ami jelentősen növeli a hatékonyságot is.    
 
A beruházás közvetve és közvetlenül mintegy 2500 munkahelyet teremt a térségben. Nick Really ünnepi beszédében szólt arról is, hogy az Opel 2014-ig összesen 11 milliárd eurót fektet be a gyártástechnológia fejlesztésébe, szavai szerint a szentgotthárdi üzemegység bővítése jól példázza, hogy merre tart a vállalat egésze.

Az új, 30 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok alapkövében elhelyeztek egy időkapszulát, amely az épület terveinek másolatát, néhány, az alapkőletétel napján megjelent újságot, valamint forgalomban lévő pénzérméket rejt magában.

1991 és 2010 között az Opel mintegy 500 millió eurót fektetett be Szentgotthárdon, így az Opel autógyárainak egyik legfontosabb motorbeszállítójává vált. Az elmúlt 20 évben több mint 6,5 millió motort és 5 millió hengerfejet állítottak elő a hazai gyártósorokon, valamint 85 000 Opel Astra személygépkocsi készült.

Forrás: MTI