Veszélyezteti a modern társadalmakat a műholdas helymeghatározó rendszerek. A brit királyi mérnöki akadémia álláspontja szerint a technológia alkalmazása olyan széles körben terjedt el – a gépkocsik fedélzeti navigációs rendszereitől a pénzügyi tranzakciók időbélyegzőiig -, hogy megfelelő biztonsági mentések nélkül bármilyen hibájuk komoly zavarokat okozhat.


Egy friss európai bizottsági tanulmány arra mutatott rá, hogy a nyugati államok gazdasági növekedésének már hat-hét százaléka – ez mintegy 800 milliárd eurót jelent az unió államaiban – függ a navigációs rendszerektől, és a túlzott mérték komoly veszélyeket hordoz magában.

Az esetleges üzemzavarnak lehetnek technológiai okai, de a szándékos beavatkozásra is fel kell készülni. Egyes bűnözők például kis méretű zavaró jeladókat használnak, hogy elkerüljék az úthasználati díjak megfizetését vagy hogy követhetetlenné tegyék a rakományok útvonalát.

Maga a teljes rendszer terroristák célpontjává is válhat. A bizottsági jelentés a politikai beavatkozás lehetőségére is figyelmeztet, példaként azt az esetet hozva fel, amikor Észak-Koreának állítólag sikerült megakasztania a dél-koreai hadsereg kommunikációját.

“A GPS-rendszer komolyabb meghibásodása számos szolgáltatást lehetetleníthet el egy időben, köztük sok olyat, amelyekről azt gondolnánk, hogy teljesen függetlenek egymástól” – mutatott rá Martyn Thomas, a brit mérnöki akadémia kutatásvezetője.


A GPS rendszer használata jelenleg általánosnak tekinthető: a polgári repüléstől a rakományok követésén át az állomásokon várakozó vonatok ajtajainak bezárásáig egy sor szolgáltatás épül rá. A jelentés szerint ezek mindegyike veszélybe kerülhet, a skála az utastájékoztató rendszer meghibásodásából fakadó kényelmetlenségektől az emberéleteket fenyegető tragédiákig terjedhet – ha például zavar keletkezik a segélyhívó rendszerek működésében.
    
Mindez nagyobb tudatosságot követel meg a kulcsfontosságú szolgáltatások biztonsági kockázatainak területén. Keményebb fellépést az olcsó zavaró jeladók értékesítése ellen – bár használatuk már ma is illegális az Európai Unióban -, és olyan erőfeszítéseket, amelyek révén növelhető a GPS-antennák és -vevők használatának rugalmassága.

Az alternatív műholdas navigációs rendszerek – mint például az európai Galileo-rendszer vagy az orosz Glonass – szélesebb körű alkalmazása segítség lehet ebben a folyamatban – mutatott rá a brit akadémia kutatásvezetője. De sok olyan sérülékenységgel, amelyet feltárt a jelentés, továbbra is együtt kell élnünk. Szinte lehetetlen ugyanis teljes képet alkotni arról, hányféle módon függ az életünk a fölöttünk mintegy 20 ezer kilométernyire keringő műholdról sugárzott gyenge jelektől.


Következményeit tekintve a GPS-sérülékenység nagyfokú rokonságot mutat a pénzvilág által leküzdendő kihívásokkal – erre a meglepő összefüggésre már a Financial Times írása világít rá.

A cikk egy napkitörés víziójából indul ki. Alig egy óra leforgása alatt a hálózatüzemeltetők képernyőiről eltűnnek a vonatok, az időzítő és jelzőszerkezetekben kommunikációs hibák jelentkeznek, az autók és teherautók navigációs rendszerei “megbolondulnak”, rossz útvonalakat adnak meg a vezetőknek, megszakad a kapcsolat a segélyhívó rendszerek diszpécsereivel?

A legnagyobb veszély abból fakad, ami a GPS gyors sikerének is a kulcsa (amitől olcsó például): egyébként egymással semmilyen kapcsolatban nem álló rendszereket köt össze.

A jelenlegi pénzügyi válság okai is az összefüggésekben, a korrelációban keresendők – mutat rá a cikkíró. – A bankok sokszínűségre irányuló egyedi törekvései ugyanis még hasonlóbbá tette őket egymással, és a korreláció helytelen értelmezése a pénzügyi kockázatok kezelésének területén fokozottan megmutatkozott.

A probléma részben a technológiában is gyökerezik: az értékpapírosítási technológia túlzott kihasználása volt az elsődleges oka a pénzügyi buborék keletkezésének, a könnyű átjárhatóság és a sok “kreatív” bombasztikus ötlet pedig egy sor újabb, nehezen kezelhető kockázatot eredményezett. Azt pedig, hogy a lokálisnak induló amerikai ingatlanpiaci történések az erős korreláció folytán miként terjedtek ki az egész világra, immár harmadik éve tapasztalhatja meg mindenki.