Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kezdeményezte az Állami és Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálatnál, hogy az új mentőkocsik megérkezéséig tovább használhassák a tízévesnél öregebb, de közlekedésbiztonsági szempontból műszakilag megfelelő járműveiket – közölte az egészségügyért felelős államtitkárság kedden.

Az OMSZ ezt az átmeneti megoldást azért kezdeményezte, mivel a hatályos jogszabályok szerint a tízévesnél öregebb mentőautókat le kellene cserélni, és az OMSZ gépjárműflottájában a 770 futó – tartalék járművekkel együtt 1000 – autóból mintegy 300 kocsi már túllépte ezt a kort. Kérésük szerint a használhatóság feltétele nem az életkor, hanem a műszaki állapot lenne.

A tárca közleménye szerint az új egészségügyi kormányzat 2010-ben szembesült azzal, hogy az OMSZ mentőgépkocsi-beszerzésre vonatkozó utolsó ötéves keretszerződését 2003-ban írták alá. E szerződés alapján 2007 végéig szerezhettek be új autókat, ezután az OMSZ egyetlen új mentőkocsit sem vásárolhatott. Pedig, mint fogalmaztak: “százas nagyságrendben voltak olyan járművek, amelyek a hatályos jogszabály szerint elöregedtek, több mint tíz évet futottak”.

Emlékeztettek arra, hogy tavaly az ágazat vezetése az év végi maradvány terhére 850 millió forint többletforrást biztosított esetkocsik beszerzésére; a közbeszerzési eljárás hamarosan lezárul. Hangsúlyozták, hogy az idén további 750 millió forintos ágazati forrásból folytatódik a mentőautók csereprogramja.

Mindezek mellett az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program “Sürgősségi ellátás fejlesztése – mentés, légimentés” pályázata révén is lehetőség van a 15 percen belüli kiérkezés biztosításához szükséges új mentőállomások, új légibázisok megépítésére, a rossz műszaki állapotú mentőállomások felújítására, valamint új mentőgépkocsik beszerzésére. A rendelkezésre álló 11,5 milliárd forint több mint egyharmadát új gépjárművek beszerzésére fordítaná a szaktárca.

Forrás: MTI