Mint ismeretes, Kimi Räikkönen az idei évtől a NASCAR-sorozatban is versenyez a rali világbajnokság mellett. Räikkönen az idén négy futamból kettőt megnyerő Kyle Busch Motorsports csapattól bérel egy autót, állítólag versenyenként 100 ezer dollárért (18 millió forint).

A 2007-es Forma-1-világbajnok hétfőn és kedden tesztelte jövendőbeli autóját a nyolcszáz méteres Gresham Motorsports Park oválpályán. A teszten egy fekete színű Toyota Tundrát használt és maga is fekete overállban és sisakban dolgozott, egyiken sem voltak szponzorok.


A tesztre zárt ajtók mögött került sor, amelyre sem a média képviselőit sem a rajongókat nem engedték meg. Ennek ellenére megjelentek fotók az eseményről. Nemcsak Raikkönen vezetett, de a csapat tulajdonosa, a NASCAR-ban komoly névként emlegetett Kyle Busch is feltűnt és ment néhány kört, illetve a pályafutását tavaly kezdő Brian Ickler is autóba pattant.

Räikkönen a beszámolók szerint 400 kört tett meg a pályán és állítólag volt néhány igazán figyelemreméltó körideje is.

További teszteket nem tervez a csapat mielőtt Räikkönen Charlotte-ban, május 20-án első versenyén rajthoz állna. A jelenleg ralizó versenyző idénre 4-5 versenyt tervez a pickup sorozatban, majd következne a Nationwide széria, és csak ez után vetné be magát az elitligának számító Sprint Cupba. A versenyek úgy választják ki idén, hogy azok ne ütközzenek a WRC-vel, ahol továbbra is rajthoz áll a finn.

A pickup sorozatban 5,8 literes V8-as motort használnak. A motorok 650-700 lóerősek, ami megközelíti a Forma-1 szintjét, de az ottani 620 kilóval szemben ezek a járművek 1565 kilót nyomnak a vezető és üzemanyag nélkül.  A csővázas alapra épülő autókban – mindössze négyfokozatú- manuális sebességváltót alkalmaznak.