Hat tanulmányautót árvereznek el a jövő hónapban, amelyeket az olasz Bertone formatervező stúdió készített a Lamborghini, Lancia, Chevrolet gyáraknak. Az értékesítést a csődbíróság kezdeményezte.

A járművek közül három igazi mérföldkő az autógyártás történetében, ennek megfelelően jelentős, 1-1,8 millió eurós (275-480 millió forint) összeget remél értük a bíróság.

Az egyik az 1967-es Lamborghini Marzal prototípus, amelyet a monacói uralkodó pár, Rainier herceg és Grace hercegnő használtak az 1967-es Forma-1-es Monacói Nagydíj startjánál. Ez az autó adta az alapot a később megszületett Lamborghini Espada modellhez.

Egy másik különlegesség az Lancia Stratos HF Zero tanulmány, amely a későbbi Lancia Stratos formáját vetítette elő. A legendás autó az 1970-es években uralta a Rali-világbajnokságot. Mindkét autót az olasz Marcello Gandini tervezte, aki 1965-től 1980-ig dolgozott a Bertone stúdiónál.
A harmadik igazán jelentős kocsi a Chevrolet Testudo tanulmány, amelyet Giorgetto Giugiaro tervezett. Giugiaro maga vezett a kocsit Torinóból Genfbe, ahol 1973-ban leleplezték.
Az autó különlegessége a tetővel egybeépített oldalt is futó szélvédő volt. Az egész megoldást előre kellett buktatni ahhoz, hogy be lehessen szállni a kocsiba.
Persze a másik két modell sem egyszerű ajtókkal operált. A Marzal például négyüléses volt, de B oszlop nélküli megoldás mellett sirályszárnyas ajtót használtak, amely teljesen átlátszó volt. A Stratosba pedig a szélvédő felnyitásával lehetett bejutni.

A további három modell kevésbé jelentős. Az 1974-es Lamborghini Bravo és az 1980-as Lamborghini Athon várható árát 150-220 ezer euróra taksálják, míg az 1978-as Lancia Sibilióért 60-100 ezer eurót remélnek.

Az árverésre azután kerül sor, hogy a Bertone-csoport fizetési problémák miatt csődeljárás alá került 2008-ban. Lilli Bertone a cégalapító Nuccio bertone özvegye dolgozott azon, hogy megmentse a csődtől a Bertone Designt és 2009-ben visszavásárolta a bíróságtól a Bertone nevet 3,5 millió euróért (940 millió forint). Emellett 4,56 millió eurós ajánlatot tett a Bertone múzeumra és annak 90 járművére, ám 6 milliót (1,5 milliárd forint) kértek érte. Végül “listaáron” megvásárolt 84-et 2,4 millió euróért (630 millió forint), a maradékot árverezik el. Az értékesítést a neves brit RM Auctions végzi és Comóban kerül rá sor május 21-én.

A Bertone gyárát a FIAT-csoport vásárolta meg még 2009-ben, ott a tervek szerint 2012-től közepes és nagyméretű szedánokat gyártanak majd a Maserati számára.