Az Európai Unió mopeadutósait megillető jogokat és lehetőségeket követel Magyarországon is a Mopedautók és Segéd-motorkerékpárok Magyarországi Érdekvédő Egyesülete, amely hétfőn mopedautós tiltakozást tartott Budapesten.

Bander Ferenc, az egyesület elnöke az MTI-nek kifejtette: az egyesület azért szervezte a felvonulást, mert céljuk, hogy a 4 kilowattos (5,44 LE) mopedautó rendőri zaklatás nélkül vezethető legyen segédmotoros-kerékpár jogosítvánnyal, ahogyan az Európai Unió más tagállamaiban is. Azt is szeretnék elérni, hogy a rendszámozáskor befizetett regisztrációs díjat a mopedautósok visszakapják, illetve a regisztrációs díj előírását töröljék el. Ennek összege járművenként 60 ezer és 150 ezer forint közötti – tette hozzá.     

Az általuk kifogásolt feltételeket egy 2009-es, április 1-jén kiadott közlekedési miniszteri rendelet írja elő, noha Bander Ferenc szerint a rendelet jogsértő, amiről Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa is jelentést készített.

Hozzátette: a mopedek rendelet alapján történő rendszámozásával egyetértenek a mopedautósok, de a regisztrációs díjjal nem, mert a segédmotoros motorkerékpár a regisztrációs díj hatálya alá nem eső jármű.

Az Európai Unióban 1967-ben azért született a mopedautókra vonatkozó segéd-motorkerékpáros kategória, hogy azok az emberek, akik nem szerezhetnek B kategóriás jogosítványt, közlekedhessenek a mopedekkel. A kifogásolt rendelettel azoktól vették el a mopedek használatának lehetőségét, akiknek gyártották azokat. Jelenleg ugyanis B kategóriás jogosítványt kellene szerezniük azoknak a fogyatékkal élőknek, akik mopedezni akarnak, miközben B kategóriás vezetői engedélyt nem is szerezhetnek.

Az EU kialakított egy kategóriát azoknak az embereknek, akik nem szerezhetnek B típusú jogosítványt, Magyarország pedig előírja annak szükségességét – hívta fel a figyelmet. A mikroautós felvonulás mintegy két tucat emberrel hétfőn 9 órakor indult el Budapesten a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Akadémia utcai épülete elől a Várba, ahol átadják a köztársasági elnöknek címzett levelüket.

A tiltakozásra azért kényszerültek – mondta Bander Ferenc -, mert egy hónappal ezelőtt már jelezték a problémát a minisztériumnak, választ azonban a mai napig nem kaptak.

Update:

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturáért felelős államtitkára az elmondta, hogy uniós irányelv határozza meg, hogy a moped autóknak milyen követelményeknek kell megfelelniük. Ennek alapján a moped a segésmotor-kerékpár és a személygépkocsi közé van besorolva.

A tárca most dolgozik azon a jogszabálytervezeten, amely gyakorlatilag “beülteti” az uniós szabályozást a magyarországi jogszabályi környezetbe. Amely úgynevezett B1-es jogosítvány keretein belül fog megvalósulni. Ennek az életbe léptetése két év múlva várható – hívta fel a figyelmet az államtitkár. 

A mopedesek igényét teljesíteni azért sem lehet, mert ha ismét megnyitnák a segédmotor-kerékpár kategóriás vezetési lehetőséget, akkor még több ember ütközne bele két év múlva abba a követelményrendszerbe, amely a vizsgáztatásra, egészségügyi alkalmasságra vonatkozik. Ez pedig méltánytalan lenne azokkal szemben, akik most kerülnének be a rendszerbe – fogalmazott Völner Pál.

Forrás: MTI