A hazai hatfutamos Magyar Rali Bajnokság első versenyét az egri pályákon rendezték a hétvégén. Rengeteg néző volt kíváncsi a közel kétszáz versenyautóra. Az egri viadal nemcsak a hazai, hanem a szlovákiai bajnokságba is beleszámított, így a magyar sorozatban tavaly óta nem értékelt World Rally Carokat is láthatott a szépszámú szurkolótábor. Azok persze lóerő-fölényben voltak az S2000-es vagy az N-csoportos autókhoz képest, így talán természetes, hogy nemzetközi értékelésben a szlovákiai Béres József végzett az élen egy Škoda Fabia WRC-vel.


Négy korábbi  Abszolút Magyar Bajnok is rajtoz állt az első futamon. Volt a hétvégén minden: bozóttűz, baleset, bokaficam egy nézőnek, kulcscsont-törés a szerviz parkban, de a legnagyobb meglepetést ifj. Tóth János produkálta, amikor a második gyorsaságin egy betontuskóhoz csapta Peugeot 207 versenyautóját és így a verseny feladására kényszerült.
A tavalyi bajnoknak, Aschenbrenner Györgynek a leghosszabb gyorsaságin úsztak el a győzelmi reményei, mert Mitsubishijében meghibásodott a kormánymű. Szerencsére ő tudta folytatni a versenyt és második lett Bútor Róbert és Bacigal Igor mögött. Spitzmüller váltóhiba miatt esett ki, Herczig Norbi pedig az autó végsebességére panaszkodott.

A 450 kilométert, illetve 11 gyorsaságit felölelő versenyt végül Bútor Róbert nyerte. Bútor húsz éve versenyez, de most volt az első alkalom, hogy a bajnoki dobogó legfelső fokára állhatott. Szerinte a csapat tökéletes munkája hozta meg a várva várt sikert.

START AUTÓ Eger-rali végeredmény:

Abszolút:
1. Bútor Róbert, Bacigal Igor (Team Butorrobi, Peugeot 207 S2000) 1:20:16.3,
2. Aschenbrenner, Pikó (Martevo Kft., Mitsubishi Lancer Evo9) 12.2 másodperc hátrány,
3. Kazár, Percze (Maximmun Racing, Mitsubishi Lancer Evo9) 39.3 mp h.

Csoport győztesek:
2 csoport: Bútor Róbert- Bacigal Igor
3 csoport: Asi- Pikó Zsuzsa
5 csoport: Krózser Menyhért- Lovay Miklós
6 csoport: Bessenyey Zoltán- Papp György
8 csoport: Ábrahám Zoltán- Tóth Gábor
9 csoport: Hering Gyula- Spitzer Gábor
11 csoport: Budavári Zoltán- Földesi Nikolett
13 csoport: Németh László- Szegő János
Historic: Wirtmann Ferenc- Schneer László
Rali2: Mózer Attila- Kiss-R Balázs
Túra: Lovász Pál- Gulyás Kata

Az OB következő versenyét, a Miskolc-ralit április 29-30. között bonyolítják le.