Megszületett a Fiat és a Chrysler együttműködésének első új Fiat modellje. A Freemont nem más, mint a korábban nálunk is árult Dodge Journey kissé átrajzolt változata. Ennek megfelelően az autó ugyanúgy 4,89 méter hosszú, 1,88 méter széles és 1,72 m magas, tengelytávolsága 2,89 méter.


A különbséget az új lökhárítók, a hűtőrács, a LED-es hátsó lámpák és természetesen a Fiat logó jelentik. Állítólag a Fiat-variáns műszerfala puhább műanyagból készült és több benne a króm is. Ezen túlmenően az európai igényeknek megfelelően feszesebb hangolású futómű és közvetlenebb kormánymű kerül a Freemontba.

Kétféle motorral készül a hétszemélyes kocsi, az egyik a Fiat 2,0 Multijet dízelmotorja, amely ebben az autóban 170 lóerős teljesítménnyel szerepel. A másik a Chrysler-féle Pentastar V6-os, a 3,6 liter hengerűtartalmú motor 276 lóerő. Előbbit manuális, utóbbit automata sebességváltóval párosítva gyártják.

Komolyan kell dolgoznia az árképzésen a Fiatnak, miután az autó ugyanúgy a mexikói Toluca gyárban készül, mint az Amerikának szánt Fiat 500-asok, de emiatt az európai forgalmazóknak a tetemes szállítási költség mellett az EU-n kívüli gyártás miatt a vámmal is számolniuk kell. Az autó hivatalos premierje március elején, a Genfi Autószalonon lesz.