A magyarországi gépjárműpiacon az idén már 10-15 százalékos növekedés lehetséges a 2010. évi 26 százalékos visszaesés után, az Opel márka a bővülő piacon 11 százalékra tornázhatja fel részarányát – mondta Kovács Tamás, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója újságíróknak.


Várakozását az igazgató arra alapozta, hogy a tavalyi első két negyedévi zsugorodás után az év második felében fölfelé indult a piac. Kovács Tamás beszámolt arról, hogy 2010-ben 5501 új Opelt értékesített a márkakereskedői hálózat, ez 10,45 százalékos piaci részarányt jelent, és a második helyhez elegendő a márkák között.

A személygépkocsiknál az eladott Opelek száma az összpiacit kissé meghaladó mértékben, 28 százalékkal mérséklődött, a haszonjárművek eladását viszont több mint 50 százalékkal, 290 darabbal sikerült növelni.

Ugyanakkor átrendeződött az értékesítés szerkezete: előtérbe kerültek a flottavásárlók és a céges ügyfelek. A teljes piacon belül a céges ügyfelek aránya 71 százalék volt tavaly, két évvel korábban még 45 százalék. Az igazgató megjegyezte: a magánértékesítésben az Opel volt a legnépszerűbb márka Magyarországon tavaly. Hozzátette, hogy a kereskedelmi szervezet tevékenységének 1991. januári indulása óta, az elmúlt 20 évben összesen 363 402 Opelt értékesített Magyarországon.

A 2010-es hazai autóértékesítésről szóló elemzésünket erre a linkre kattintva olvashatja el, ahol kiderül az is, melyik márka a piacvezető hazánkban.

Forrás: MTI