Nemrég számoltunk be róla, hogy a Fenice Milano az olasz stílus és elegancia jegyében átalakította a Rolls-Royce Ghostot, magyarán arannyal díszítették.

Az olasz műhely szakemberei úgy gondolták, nemcsak egy behemótnak tesz jót, ha némi 24 karátos arannyal felcicomázzák. Ezért aztán a Fiat 500-ast is kezelésbe vették. Juttattak az aranyból a kocsi lökhárítóira, felnijeire, lámpáira, kilincseire és még csomó más helyre is, persze a nemesfémszórásból az utastér sem maradt ki.

Ám ettől még nem kerül 130 millióval többe egy kocsi, még ha valódi fával vonták be a műszerfalat, az ajtókat és a padlót is. Nem is.


A Fenice Milano új munkájának legdrágább részlete egy iPad. A platina házzal kiegészített és gyémántokkal díszített kütyü nem kevesebb, mint 300 000 fontba, azaz 98 millió forintba kerül. A méregdrága elektronikai eszközökre szakosodott Stuart Hughes által jegyzett iPadnek külön helyet alakítottak ki a műszerfalon és összekapcsolták az autó elektronikai rendszerével is. Így az egyébként hordozható eszköz az autóba helyezve, mint navigációs rendszer és a hifi központjaként is működik.

Persze maga az 500-as technikája sem széria, az eleve az Abarth szériából származó kocsit a Romeo Ferrari’s tuningcég dolgozta meg. A motorvezérlés átalakításával és az új kipufogóval a korábbi 140 helyett 200 lóerő repíti a nyitható tetős csöppséget. Kérdés azonban, érdemes-e utcára merészkedni vele, vagy jobb lenne vitrinben tartani.   

Azt hiszik, nincs rá vevő? Nagyon tévednek. A kocsit ugyanis nem teljesen saját elhatározásából készítette a Felice Milano. Az aranyozást ők dobták fel, de egy kínai vevő többet akart, az ő akaratának megfelelően alakult ki a végső modell. Reméljük, az éhezőknek is juttat legalább ennyi pénzt, nem csak ilyen felesleges dolgokra.