A 2011-es Dakari-rali utolsó szakaszához érkezett szombaton. 645 kilométeres összekötő szakasz után 181 kilométernyi száguldás várt a mezőnyre mialatt Cordóbából eljutottak Buenos Airesbe, ahonnan két hete nekivágtak a sivatagi versenynek. A ralivilágbajnokság Argentin futamának egyes szakaszihoz hasonló pályák gyors tempót engedtek a mezőnynek.  Egy utolsó száguldás a cél előtt.
A szervezők ezúttal is változtattak a szakaszon, a korábbi eső miatt. Nem rövidítettek, hanem kikerültették a mezőnnyel a kritikus részeket.

Papírforma győzelem a Dakaron 1

Bár azt hihetnénk, hogy ez az utolsó szakasz már csak levezetés, de volt, akinek egy örökkévalóságnak tűnt. Negyven kilométerre a vége előtt a chilei Lopez Contardo motorjának eltört a hátsó felfüggesztése, két segítőjével egyórás szerelés után tudott tovább menni. Ám ezután sem volt könnyű az élete, a motor elektronikája is meghibásodott, ekkor jöhetett a vontatás. Csapattársai nem tudták húzni, de egy honfitársa, aki quaddal versenyzett eljutatta a célig. Nem volt ez egy boldog érkezés, mivel a problémáknak köszönhetően elveszítette harmadik helyét, Helder Rodrigez lépett előre a negyedik helyről.


Az élen álló Marc Comának azonban sima utolsó szakasza volt, elsőként rajtolt és komoly előnye tudatában, kockáztatás nélkül száguldott. Végül ugyan másfél perccel lassabban teljesítette a szakaszt, mint a mögötte induló abszolút második Cyril Despres, de így is több mint negyed órás előnnyel nyerte meg a versenyt. A katalán motorosnak ez volt a harmadik győzelme, korábban 2009-ben és 2006-ben nyert.

“Végig koncentrálnak kellett maradnom, annak érdekében, hogy a motorozásra összpontosíthassak. Ez volt az egyetlen módja, hogy nyerjek. Az volt a legkeményebb, hogy egyetlen pillanatra sem pihenhettem. Mind tudjuk, hogy a Dakar egy nehéz verseny, de ebben az évben különösen nehéz volt.  Ez a győzelem a kemény munka jutalma. Ez a bónusz, az évek alatti oly sok áldozatért. Le a kalappal a csapatomban lévő összes ember előtt, akik segítettek engem” – mondta Marc Coma, aki tavaly egy büntetés miatt veszítette el elsőségét, de hasonlóan járt idén a szintén háromszoros győztes Cyril Despres is.


“Egész más volt ez az utolsó szakasz, mint tavaly, amikor első voltam, akkor azt akartam, hogy minél rövidebb legyen. Ha második vagy, akkor azt kívánod, hogy legyen minél hosszabb. De akárhogy is, célba érni a Dakaron mindig jó, főként, amikor ennyi ember köszönt. Ahogy már mondtam, nem tudtam ennél jobban menni. Már 11 Dakaron indultam, háromszor nyertem és nyolcszor végeztem a dobogón. Jó lett volna még egy győzelem. De nem tudtam ennél jobban csinálni. Két kisebb hibát vétettem, de komoly következménye lett” – mondta Despres.

A quadosok között sem volt címvédés, hiszen a tavalyi első Marcos Patronelli még a verseny előtt egy hónappal eltörte mindkét lábát, bár elindult, de a negyedik szakaszon kiesett. Családja azonban így is boldogan ünnepelhet, mert végül komoly hullámvölgyek után a testvére szerezte meg az első helyet, aki a verseny felét sérülten teljesítette:  

“Nagyon nehéz volt. Ha megnézzük, hogy mi történt, egyszerűen hihetetlen.  Elvesztettem a lendületet, amikor Marcos elesett. Egyszerűen nem lehetnék itt. De aztán visszajöttem a versenybe, majd újra elvesztettem a reményt, megint visszatértem. Ám ismét elvesztettem, amikor eltörtem a kezem és nem tudtam húzni a gázt. Még 400 kilométer volt a szakaszból és még hét-nyolc nap a versenyből ekkor.

Arra gondoltam, ha kezem kibírja a hátralévő 400 km-t, akkor képes leszek a fennmaradó 5000 km-en is. És most itt vagyok, bajnok egy és egy fél kézzel. Micsoda jutalom. 2000 óta semmit sem nyertem és most én vagyok a legjobb a Dakaron. Egyszerűen hihetetlen” – mondta Alejandro Patronelli


Nasszer Al-Attiyah csak elveszthette volna a versenyt az utolsó szakaszon, de erre kevesen fogadtak volna, hiszen a Volkswagen szinte műszaki hiba nélkül teljesítette az idei versenyt, a katari pilóta pedig nagyon összeszedett volt végig. Nem is hibázott. Végig gyorsan ment tegnap is, minimális hátránnyal második volt a szakaszon. Mindez azt jelenti, hogy életében először megnyerte a Dakar-ralit.

“Megcsináltuk. Annyira boldog vagyok! Jól mentünk, hibamentes szakasz volt. Csak a célvonalon járt az eszem. Sokat jelent a Dakar-győzelem nekem, a népemnek, a hazámnak és a csapatomnak is. Nagyszerű győzelem. Nehéz bármit is mondanom, annyi minden jár most a fejemben.  Remek érzés. Megmutattuk, hogy miénk a legerősebb csapat a világon. Ez a harmadik alkalom, hogy a csapat megnyerte a Dakart. Ugyanakkor ez a karrierem csúcspontja. Azt gondolom, végre az emberek tudják, hol van Katar” – mondta Nasszer Al-Attiyah.


Az autós mezőnyben abszolút Volkswagen fölény volt, egy kivétellel az összes szakaszt megnyerték.  A dobogóra is az ő három autójuk állhat fel. Giniel de Villiers lett a második, Carlos Sainz a harmadik. A spanyol sokáig a győzelemért harcolt, de végül a nélkül kell távoznia.

“Még mielőtt elindulna a verseny a Dakaron, tudod, hogy kemény lesz. Minden Dakar nehéz. Egyszerűen ilyen. Nem vagyok csalódott. Ilyen a versenyzés. Két kemény hét után, már nincs mit mondanom. Mindent megtettem, amit tudtam ” – mondta Carlos Sainz, aki egy rekordot azonban magával vihet.  Az utolsó szakaszon ismét ő volt a leggyorsabb, amivel hetedik elsőségét szerezte meg idén, összességében viszont ez már a 24. szakaszgyőzelme volt, így ezen a téren ő a legeredményesebb az autósok mezőnyében, megelőzve Stephane Peterhanselt.


“A dolgok néha nem úgy történnek, mint kellene. Megvolt mindenünk, ami szükséges, hogy harcban legyünk” – mondta a BMW elsőszámú versenyzője, aki a negyedik helyen zárt. “Egy hétig ott is voltunk. Pár perccel voltunk csak az élen állók mögött, de onnantól csak lefelé mentünk…, az én hibáim miatt. Voltak navigációs hibák és persze technikai gondok is. Így végül nem voltunk jobbak, mint tavaly, negyedikek lettünk. De erről szól a motorsport. A Dakar trükkös verseny, ezt tudjuk. El kell kerülnöd a hibákat és a csapdákat a sikerhez. Jövőre újra itt leszünk. Felül kell vizsgálnunk a stratégiánkat és meg kell találnunk a módját, hogy javítsunk az autón. Már van néhány ötletünk” – tette hozzá Peterhansel.

Bár a verseny során úgy tűnt csapattársai akár le is győzhetik Vlagyimir Csagint, de az orosz végül meggyőző fölénnyel nyerte a kamionok versenyét. Firdausz Kabirov ugyan még az utolsó szakaszon is próbálkozott, de ez csak arra volt jó, hogy újabb szakaszgyőzelemmel bővítse eredménylistáját, a végeredményen nem változtatott.

A cár megszerezte pályafutása hetedik Dakar-győzelmét, amivel sok tekintetben egyeduralkodó. Peterhanselnek ugyan kilenc győzelme van, de nem egy kategóriában, úgy még senki nem nyert hetet. Kaminosok között Karel Lopraisnek is hat volt a Tatrával. A Kamaz fölényét egész jól jelzi az a tény, hogy a gyár négy kamiont indított és azok az első négy helyet szerezték meg.

A 2011-es Dakar-rali eredménye a záró szakasz után:
     
Autósok:

Szakasz:
1. Carlos Sainz (Wolkswagen) 1:16:08 ó
2. Nasszer al-Attijah (Volkswagen) 38 mp hátrány
3. Krzysztof Holowczyc (BMW) 1:25 p h.

Végeredmény:
1. Al-Attijah 45:16:16 ó
2. Giniel de Villiers (Volkswagen) 49:41 p h.
3. Sainz 1:20:38 ó h.
 
Motorosok:

Szakasz:
1. Frans Verhoeven (BMW) 1:25:07 ó
2. Helder Rodrigues (Yamaha) 5 mp hátrány
3. Jean de Azevedo (KTM) 19 mp h.
 
Végeredmény:
1. Marc Coma (KTM) 51:25:00 ó
2. Cyril Despres ( KTM) 15:04 p h.
3. Rodrigues 1:40:20 ó h.

Kamionosok:

Szakasz:
1. Firdausz Kabirov (Kamaz) 1:33:25
2. Vlagyimir Csagin (Kamaz) 1:15 p. h.
3. Franz Echter (MAN) 02:02 p. h.

Összetett:
1. Vlagyimir Csagin (Kamaz) 24:27:39
2. Firdausz Kabirov (Kamaz) 30:04 p. h.
3. Eduard Nyikolaev (Kamaz)