Továbbra sincs hivatalos bejelentés arról, hogy Kimi Räikkönen hol folytatja pályafutását, de immár adminisztrációs “bizonyíték” van rá, hogy marad a raliban. Tegnap délután háromkor zárult le a 2011-es rali-világbajnokság első versenyének, a Svéd-rali nevezési határideje, az utolsó pillanatban pedig a nevezők listájára felkerült a 2007-es Forma-1-es világbajnok, Kimi Räikkönen is.


Ez azért már elég erőteljes utalás rá, hogy a jégembernek becézett fiatalember ralizni fog. Sőt, ahogy azt korábban a Citroën vezetői elárulták, a csapat neve is megváltozott, hiszen nincs már Junior versenyzőjük, akit ott indítanának.
Räikkönen a róla elnevezett ICE 1 Racing WRC csapatban nevezett, és amit szintén sejteni lehetett lehetett, egy Citroën DS3 WRC-vel. A pilóta mellett továbbra is Kaj Lindström ül majd a versenyautóban, akivel idén várhatóan teljes idényt futnak. Tavaly a magas költségek miatt az Új-Zéland-ralit kihagyták.  

Räikkönen várhatóan a következő hetekben megkezdi a DS3 WRC tesztelését.

A Svéd-ralin természetesen ott lesz a Citroentől Sebastien Loeb és Sebastien Ogier, míg a Fordot Mikko Hirvonen és Jari Matti Latvala képviseli. Összesen 12 WRC nevezett.