A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott közbiztonsági és közlekedésrendészeti ellenőrzést rendelt el az európai uniós elnökséggel kapcsolatos rendezvényekre való tekintettel.


A Magyar Köztársaság 2011 első félévében tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Mint közleményében a rendőrség fogalmaz: “az EU-elnökséggel kapcsolatos feladatok ellátása során jelentős számú, nagy érdeklődéssel és nemzetközi figyelemmel járó rendezvény kerül lebonyolításra, amelyek eseménymentes, zavartalan megtartása kiemelkedően fontos nemzeti érdek.”

Ezért tekintve, hogy a rendezvények többsége Budapesten lesz, fokozott ellenőrzésre lehet számítani a főváros teljes területén június 30-ig. Ugyanakkor mindezt kiegészítve a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a megye illetékességi területén és a főváros területén áthaladó autópálya-szakaszokon tart majd fokozott ellenőrzéseket holnaptól a nyár közepéig.

Az intézkedések keretében a feladat végrehajtására beosztott állomány tagjai szúrópróbaszerűen igazoltatásokat, ellenőrzéseket hajtanak végre.