Várhatóan a smart elkészíti a crossblade utódját. A Daimler márkája még 2001 tavaszán mutatta be ezt a tanulmányautót, amely 2002-ben szinte változatlan formában került a kereskedésekbe. Az összesen mindössze kétezer darabos szériában készülő autónak nem volt teteje, szélvédője és ajtaja is alig. Az esővizet a padlóban kialakított nyílások vezették el, a vezetőt smartos szemüveg és esőkabát óvta.

A most kiszivárgott a szabadalmi kérelem mellé csatolt képeken egy hasonló modell látható, persze a mai fortwóból kialakítva. A megoldás szinte ugyanaz, talán a szélvédő kicsit magasabb és teljes értékű ajtajai vannak. Utóbbira vélhetően az oldalvédelmi előírások miatt van szükség. Összevetve a hagyományos fortwo modellel, szinte az összes karosszériaelem más, a lökhárítók, a hűtőmaszk, a lámpák, de látszólag az ajtók sem olyan magasak.


A korábbi crossblade-ben a Brabus által tuningolt, 599 köbcentis turbómotor 71 lóerőt teljesített, ami nem kimondottan kevés, ha tudjuk, hogy a crossblade mindössze 740 kilót nyomott. Ha ez az autó elkészül, abba is várhatóan a smart hivatalos tuningcégének motorját szerelik, ami most már 102 lóerős.

Egyelőre nem tudni, hogy csupán tanulmányról van-e szó, vagy pedig a smart ismét piacra is küldi az autót, de ez hamar kiderülhet, hamarosan nyit a Detroiti Autószalon, amelyet februárban hasonló rendezvény követ Genfben.

Ha kíváncsi a korábbi crossblade-re, itt bővebben olvashat róla, volt szerencsénk tesztelni.