Kimi Räikkönen jövőre is Citroënnel versenyez a rali-világbajnokságon. “A Kimi-üzlet megköttetett” – mondta a MaxRally magazinnak egy meg nem nevezett citroënes forrás. “Újabb egy évig a Citroënnel marad, de a csapat nevét átnevezik.”

Ugyanezt tudta meg az Autosport magazin is, egy belső embertől: “Szerettük volna, hogy Kimi jövőre is itt maradjon. Több emberrel tárgyalt sokféle dologról, de ide fog jönni. Az egyezség megköttetett.”


Korábban többféle jövőkép is felmerült Räikkönennel kapcsolatosan. Hallani lehetett arról, hogy visszatér a Forma-1-be, de végül nem jutott egyezségre a Renault-val, másrészt állítólag a Monster is csábította a Fordhoz, hogy ott nagy marketingértékű csapatot alkosson Ken Blockkal.

A mostani információk szerint azonban továbbra is a Red Bull támogatásával versenyez. Míg első idényében kihagyta az egyik legdrágább versenyt, az Új-Zéland-ralit, 2011-ben mind a 13 versenyen rajthoz áll.

Bár ugyanabban a csapatban versenyez tovább, a csapat neve is megváltozik, erre azért van szükség, mert Sebastien Ogier az első számú Citroën alakulathoz igazolt, így nincs már fiatal versenyző a Citroën Junior Teamnél.

A lapok úgy tudják, hivatalosan januárban jelentik be Räikkönen szerződését, mielőtt megkezdené a jövő évi versenyautó, a DS3 WRC tesztelését. A volt Forma-1-es világbajnok idén tizedikként végzett a bajnokságban, ahol a legjobb eredménye a Török-ralin szerzett ötödik hely volt. Ugyanakkor Németországban megszerezte pályafutása első szakaszgyőzelmét is.   

Räikkönen csapattársa Peter van Merksteijn Jr lesz, a holland versenyző tíz futamra vásárolta be magát a Citroën DS3 WRC volánja mögé. De a Merksteijn család nem akármilyen szponzort szerezhetett, mivel néhány versenyre az édesapja is bérel egy DS3-ast.