Öt forinttal nő a benzin és hat forinttal emelkedik a gázolaj ára szerdától a hazai töltőállomásokon – erősítették meg piaci forrásból a holtankoljak.hu értesülését. Így újabb rekordot dönt mindkét üzemanyagfajta ára: a benzin átlagára várhatóan 361, míg a gázolajé 351 forint lesz.

Idén eddig – a szerdai árakat figyelembe véve – 47 forinttal nőtt a benzin, 55 forinttal pedig a gázolaj ára. Múlt héten két forinttal csökkent a benzin ára, a gázolajé nem változott, míg az autógáz ára átlagosan 7, a bioetanolé (E85) pedig 5 forinttal emelkedett.

Jövőre a szakértők szerint az árak az ideihez hasonlóan, folyamatosan araszolnak majd felfelé. A trend pedig mindenképpen erőteljes növekedést mutat mind a nyersanyagok, mind a késztermékek esetében. A kilátásokat döntően az befolyásolja, hogyan alakul a forint és a dollár árfolyama, és az, mennyivel nő még az olaj ára. Amikor itthon a 300 forintos literenkénti benzinár után újabb rekordot döntött a benzin ára – 2008-ban, 315 forinttal -, akkor a hordónkénti olajár már 145 dollár volt, ám most még “csak” a 90 dolláros szint körül áll. Így aztán nem meglepő, hogy a szakértők 400 forint feletti üzemanyagárat jósolnak.

Forrás: holtankoljak.hu