Visszatér a McLaren Le Mans-ba, oda, ahol az 1990-es években több sikert is elértek a McLaren F1-gyel. 1995-ben J. J. Lehto, Yannick Dalmas és Masanori Sekiya által vezetett GTR meg is nyerte a legendás 24 órás versenyt.  

1995-ben győzelemig jutott a McLaren

1995-ben győzelemig jutott a McLaren


Az új autó alapját a brit gyár új utcai modellje, az MP4-12C adja, amelyből a GT3-szabályoknak megfelelő versenyautót építenek. Az átalakításhoz, illetve az autó versenyeztetéséhez a komoly GT-tapasztalatokkal bíró, brit CRS Racinget is bevonta a McLaren.

Az első autók már jövőre feltűnnek egyes GT-versenyeken, de egyelőre csak a fejlesztési program részeként állnak rajthoz, 2012-re készülnek fel. Akkor már nem csak a CRS színeiben indulhat a GT3-as, de más privát csapatoknak is jut belőle, igaz, csak limitált darabszámban készül a versenyautó. A program egyik legfontosabb része ugyanis az, hogy elérhető árú, versenyképes autót biztosítson a privát ügyfeleknek, akik sikere természetesen javítja a márka ismertségét.

Egyelőre egyetlen vázlatot közöltek a versenyautóról, de erről kiderül, hogy marad az utcai autóhoz kifejlesztett karosszéria, amelyet minimálisan módosítanak. Így a nagyobb leszorítóerőért átalakul az első spoiler és hatalmas szárnnyal gazdagodik az autó. A képen látható 59-es rajtszám megegyezik a Le Mans-győztes F1-ével.

Wokingban őrzi a McLaren a győztes F1-et

Wokingban őrzi a McLaren a győztes F1-et


A jármű motorja ugyanaz, mint az utcai modellé, azaz a McLaren saját 3,8-as, V8-as motorja biztosít 600 lóerőt. A szárazkarteres olajozású, a motorhoz szintén házon belül készülő hétfokozatú, dupla kuplungos, félautomata sebességváltó kapcsolódik.

“A versenyzés a vérünkben van – természetes, hogy GT3-as autót is fejlesztünk az utcai autó mellett” – mondta Martin Whitmars, a McLaren sportrészlegének vezetője. “Legendás történelmünk van a globális autósportban, köztük a GT versenyzésben, az a célunk, hogy fenntartsuk ezt a hírnevet ezzel a GT3-as programmal és minden jövőbeli sportautóprojekttel, ami kialakul.”

Nem a levegőbe beszél Whitmars, hiszen egyetlen másik csapat sem nyerte meg a nagy hármast, azaz a Le Mans-t, az Indy 500-ast és a Forma-1-világbajnokságot. A McLaren emellett az Észak-Amerikai Can-Am sorozatban 71 versenyéből 43-at megnyert, s így 1966 és 1972 között öt bajnoki címet gyűjtött be. Az F1-ben eddig 169 versenyt nyertek, ami nyolc konstruktőri és 12 egyéni vb-címet hozott.

Ennek fényében tehát nem is meglepő, hogy csakis a győzelem lehet az elfogadható számukra. Persze csak a kategórián belül van esélyük, hiszen a nagyágyúk, az Audi, a Peugeot és az Aston Martin prototípusai ellen nem rúghatnak labdába. A GT3-as sorozatokban Ferrari, Aston Martin, BMW, Alpina, Porsche, Audi, Corvette stb. modellek indulnak.