Az AvtoVAZ a francia résztulajdonos megbízásából az IzsAvto gyárba 2-4 év alatt mintegy hétmilliárd rubelt fektet be, és ez idő alatt évi 300 ezer kocsi előállítására alkalmas kapacitásra fejleszti a gyárat – közölték pénteken Moszkvában.


Az IzsAvto gyárban készültek egyebek között a Moszkvicsok 1966-tól, s 2005-től Kiákat is gyártottak ott. A válság következtében tavaly tavasszal leállt és csődbe ment a gyár, elbocsátották a dolgozók 90 százalékát, mintegy 5000 embert, s csak az idén tavasszal kezdett lassan új élet költözni a cégbe.

 A tervek szerint a gyárban a jövőben Lada, Nissan és Renault márkájú kocsikat szerelnek össze.    Szergej Csemezov, a Rosztehnologii állami korporáció elnöke elmondta: a hétmilliárd rubelt hét évre az állami Szberbank bocsátja rendelkezésre.

Az IzsAvto korszerűsítésének egyik fő célja az udmurtföldi szociális problémák megoldása – mondta Csemezov, hozzátéve, hogy hosszabb távon az AvtoVAZ meg szándékozik venni az egész gyárat. Először a Lada Szamara szerelését helyezik át Izsevszkbe, és 2013-14-ben kezdődik meg a Renault és Nissan kocsik összeszerelése.


Az IzsAvto 2009 tavaszától részleges munkaidőben dolgozott csak, és amikor teljesen leállt a termelés, nem tudta már teljesíteni az AvtoVAZ-nak szóló szállításokat. A cég adósságállománya elérte a 13 milliárd rubelt, s ebből 6 milliárdot az előző vezetés vitt ki különféle társult és offshore cégekbe.

German Gref, a Szberbank elnöke azt mondta, a bank az AvtoVAZ-t választotta zártkörű tenderen az IzsAvto stratégiai partnerének, noha tárgyalásokat folytatott a koreai KIA céggel is. Hozzátette azonban, hogy a KIA igen komoly ajánlatot tett, s nem fogja kár érni, tenni fognak neki egy alternatív ajánlatot.

Az orosz kormány november elején jóváhagyta az AvtoVAZ többségi részének eladását, noha korábban elzárkózott ettől, s mivel a konszern eladásai újra elérték a válság előtti szintet, a Renault-Nissan kész megvenni, bár az árról nem adtak tájékoztatást. A Renault a konszern 25 százalékát 2008-ban vette meg, s azóta szó volt az ellenőrző pakett eladásáról.

Forrás: MTI